A kultikus Kávés Katica fedőnevű objektum előtt elhaladó bicajon egy éberen körbetekintgető apuka szállítja a mazsolát. Szinte érezni a levegőben az adrenalint, a feszültséget. Kiélezett érzékekkel halad előre az úton...lesve minden veszélyre.

Na jó hagyjuk ezt! Szóval cuki baba, jól felöltöztetve, meg egy kellően óvatos apuka. Szeretünk ilyet látni.

Fotó: GaZe

Ma már beindultak az egyetemek is, látszott is reggel a korosztályváltás: újra itt a fiatalság a csúcsforgalomban. Még szerencse, hogy az új félév ilyen napsütésesen indult, hátha egy kis lelket öntött a magyar ifjakba.

Fotósunk aranyat ér. Ekkora mosolyt képes csalni a fagyálló bringáslányok arcára, még a zord körülmények ellenére is. Persze, a bicajozás önmagában egy endorfin-bomba, hóesés ide vagy oda. A cicanaci térdcsizmával a lányoknál nyerő választás volt. Jól kombinálható hosszított fazonú pulcsikkal és már is kész a chic téli szett. Kényelmes, divatos is, de a kritikus helyeken (vádli, derék) melegen tart a nagy hidegben. A sapik pedig tovább növelik a lányokból egyébként is sugárzó vidámságot.

Aranyat érő mai fotósunk: Áron

Töredelmesen bevallom, a múltheti közel fagyhalálom után egy ideig nem bicajoztam. Átmeneti visszaesés. Most dolgozok az ügyön, hogy kedves bringamán munkatársaim jobbnál jobb, ám közelsem LaCitta-proof öltözködési javaslatait átültessem a gyakorlatba. Itt van például ez a softshell izé. Határozottan praktikusnak tűnik, márha elhiszem: -10 közeli hőmérséklet mellett sem kell Michelin-figurának öltözni benne. Ámde, a női választék igen sivár: piros vagy citromsárga. Kész. Kakadu vagy kakadu. Menjen így az ember lánya konszolidált munkahelyre dolgozni? Nem is tudom. Lehet inkább maradok a rétegződésnél...Mint ő :)

Fotó:CandyCranks

Lookbook. A feltörekvő divatdiktátorok nemzetközi gyűjtőhelye. :) Gigajó képes összeállításokat (is) lehet találni az oldalakat lapozgatva. Extra, hogy létezik bike tag. Ami mégjobb: használják is. Éltünk a lehetőséggel és szemezgettünk a Lagerfeld vanabík bicajosokra szabott összeállításaiból. A következő képeken a téli bringás férfi archeotípusát láthatjuk, egy 16 éves utrechti tervező-tanuló bloggersrác szemével.

Forrás: Dutch Streetstyle

Abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy Mikael, a Copenhagenize.com szerkesztője utánközlési engedélyt adott Dave Horton szociológus eredetileg nála megjelent cikksorozatára a kerékpározást övező félelemről.

Azt hihetnénk, hogy a kerékpározástól való félelem olyan ördögi kör, amelyből szinte lehetetlen kitörni, hacsak a kerékpározás gyakorlatát nem sikerül átültetnünk egy másik helyre, és „új”, „biztonságos” körülmények között gyakorolnunk. Ez a rész a közelmúlt olyan kísérleteivel foglalkozik, amelyek ilyen új, biztonságos kerékpározásra alkotott terek kialakítására irányultak.

A huszadik század legnagyobb felében az Egyesült Királyságban a kerékpározás nagyrészt az úttesten történt. Az uralkodó és széles körben elterjedt nézet szerint a (csökkenő számú) kerékpáros együtt közlekedik az (egyre növekvő számú) autóval, teherautóval, busszal és taxival.  A halálos veszélyt magában hordozó motorizált közlekedésben történő kerékpározás magától értetődő volt, és a kerékpáros mindennapi élményeihez tartozott. Azonban az elmúlt évtizedben a kerékpáros stratégiákkal és infrastruktúrával kapcsolatban alapvető változások álltak be.

Kerékpársávokat létesítettek keresztül-kasul Nagy-Britanniában. Sok kerékpársávot az úttesten vezetnek: a fehér vonal és a színes festék célja, hogy határvonalat létesítsen a motorizált forgalom és a kerékpárosoknak fenntartott tér között. 

Bár gyakran kritizálják és kinevetik, a jól létesített kerékpársávok a kerékpárral megtett utat vonzóbbá, azaz gyorsabbá, könnyebbé, biztonságosabbá, egyszóval kellemesebbé teszik.

Az Egyesült Királyságban az elmúlt években nagyszámú, nem úttesten vezetett kerékpárutat is létesítettek, amelyen a kerékpárosok nem a motorizált forgalommal közlekednek együtt, hanem sétáló emberekkel, kutyákkal és lovakkal (részletesen lásd: Cotton 2004). Sok ilyen utat a Sustrans fejlesztett ki és népszerűsít, amely a fenntartható közlekedés ösztönzésére létrehozott non-profit szervezet (lásd: Sustrans 2000; www.sustrans.org.uk). Az ilyen utak középpontjában a kerékpáros figurája áll, és kétségtelenül hozzájárultak a kerékpározás iránt tapasztalható hatalmas érdeklődéshez és a kerékpárosok növekvő számához. (Peace 2004; Sustrans 2006).

Mindazonáltal a kerékpárutak népszerűségének akaratlan hozadéka, hogy a kerékpározásról kialakult általános elképzeléshez hozzájárul, hogy annak „biztonságos” és kellemes helyen kell történnie (a témával kapcsolatos vitákat kerékpáros döntéshozói körökben lásd: Rosen 2003; Jones 2004). A „normál” úttesten nem lehet biciklizni. Az úttest félelmetes.

Érdemes itt említést tennünk a brit kerékpáros szervezetek között régen fennálló vitákról a kerékpárutakkal kapcsolatban. A huszadik század közepe táján a brit utak megpróbálták egyszerre kiszolgálni az autókat és a kerékpárosokat.

A Kerékpárosok Túraklubjának pamfletje, a „Biztonság az utakon: az igazságos és egészséges stratégia” (CTC n.d.b[c.1935]) szerint: 'Gyakran elhangzik, hogy nem fér el mindenki az utakon, és a kerékpárosnak ott nincs helye. Az egyetlen olyan közlekedési eszköz, amely nem képes biztonsággal használni az útjainkat, a nagysebességű motorizált jármű, amely számára külön sztrádákat kell építeni.” Az ezt követő harcokban, hogy kit kell kitiltani az utakról, a kerékpárosok végül „győztek”, megépült az autópálya-hálózat, amelyért olyan sokat kampányoltak.

Mindazonáltal a motorizált forgalom gyors növekedése azt jelentette, hogy nem volt visszatérés a kerékpározás „aranykorába”, és hiába remélték, hogy az autópályák elterjedésével, az autók eltüntetésével az utakról ez lehetségessé válik. Az 1930-as években kifejeződő vélemények a kerékpárosszervezetek részéről ellenezték a kerékpáros száműzését a kerékpárutakra, és a hasonlóság a manapság kifejeződő véleményekkel szembetűnő. Például a „Tegyük biztonságossá az utakat: a kerékpáros véleménye” című pamfletben az alábbiakat olvashatjuk:

"Elkerülhetetlen a következtetés, hogy a legtöbb embert és szervezetet, akik a szeparált kerékpárutakért küzdenek, nem a jóakarat vagy együttérzés motiválja, bár bevallásuk szerint valószínűleg egyetlen gondjuk a kerékpáros jóléte… A kerékpárút-propaganda nagy része azon a vágyon alapul, hogy a kerékpárost eltűntessék az útról. Ezért általában a kerékpárút iránti igényt gyakran kíséri a javaslat, hogy használatuk legyen kötelező. Ez pedig komoly fenyegetést jelent a kerékpározásra.”
Cyclists' Touring Club 1937, 11-12

Természetesen, ma más már a helyzet. Valószínűleg magától értetődik, hogy sokan, akik félnek az úttesten biciklizni, máshol szeretnének kerékpározni. Nem meglepő, hogy a szeparált kerékpárúton történő biciklizés, és nem csupán a szabadidős célú kerékpározás „forgalommentes utakon”, hanem a BMX, a hegyikerékpározás, a cyclo-cross, a trial és a pályakerékpározás egyre népszerűbb. Azonban a forgalomtól szeparált utakon történő kerékpározás azt is magával hozza, hogy az elvárások szerint csupán ezek a helyek valók biciklizésre.

Az úttest egyre kevésbé lesz kerékpározásra alkalmas helynek tekinthető: olyan, mintha a  kerékpározás nem oda tartozna. Az érzékenység, amelyet ezzel kapcsolatban a kerékpárosok tanúsítottak 70 évvel ezelőtt, nincs is olyan messze tőlünk. 2006-ban a KRESZ módosításának tervezete kötelezővé tette volna a szeparált kerékpárutak használatát. Ezeket a javasolt módosításokat a kerékpárosok ellenezték, a CTC vezetésével, mindazonáltal beszédesek arra nézve, hogy a „vonzó” alternatívák hogyan érik el azt, hogy a kerékpáros még inkább persona non grata legyen az utakon. A „normális” fogalma átalakul, és kevésbé normális az utakat kerékpározásra alkalmas helynek tekinteni.

Közben az úton tekerés egyre több ember számára félelmetes perspektíva. Az utakra jellemző körülmények bármilyen szükséges, objektív megváltoztatása, és a szeparált kerékpárutak építése fokozza az emberek félelemérzetét az úton történő kerékpározással kapcsolatban. Ráadásul a kerékpárutak népszerűsítése táplálja ezt a félelmet. A Sustrans reklámanyaga például egy olyan jelzőt használ, amely az angol kerékpározásnépszerűsítő kampányok során félelmetes hatalomra tett szert, és ez a „biztonság”. Az egyik toborzó szórólap arra hívja fel az embereket, hogy „segítsenek biztonságos, és vonzó kerékpárutakat építeni a környékükön” (Sustrans n.d., kiemelés tőlem).

Így eléggé vitathatóan a mai fiatalok abban a hitben nőnek fel, hogy ha kerékpároznak is, az az autóktól távol történik. Természetesen helytelen lenne azt gondolni, hogy ezekkel az érzékeny pontokkal kapcsolatban nincs vita. A kerékpáros aktivisták egyre inkább hangsúlyozzák, hogy a mai fiatalokat meg kell tanítani az úttesten kerékpározni,  és az állami támogatásokat a közelmúltban egyre inkább ilyen célokra is megítélték. Azonban a konfliktus, hogy hol van a kerékpár helye tulajdonképpen még mindig olyan vitákat gerjeszt, amelyek ezt a témát a mobilitással és fenntarthatósággal kapcsolatos viták középpontjába helyezik jócskán a huszonegyedik században is. Emellett érdemes megjegyezni, hogy a kerékpárút szeparálása az úttesttől a félelmet a kerékpározásról a kerékpárosra helyezi át. A szeparált kerékpárutakon a kerékpáros többé zsigerből nem fenyegetett vagy veszélyeztetett, hanem ehelyett a lassabban mozgó, komótosabban haladó közlekedők számára válik veszélyforrássá. A félelem forrása a gyakorlatról a gyakorlóra helyeződik át.

Mielőtt folytatnánk a kerékpáros félelmének témáját, szeretném röviden összefoglalni ezt a részt. A közlekedésbiztonsági ipar, a sisakviselést propagáló kampányok és bárki, aki szeparált kerékpárutat reklámoz hozzájárul ahhoz, hogy a kerékpározást, különösképpen az úttesten történő kerékpározást veszélyes gyakorlatnak tüntesse fel.

Más szóval a kerékpározást azok a próbálkozások teszik „veszélyessé”, amelyek célja a kerékpározás „biztonságossá” tétele. Az általam tárgyalt minden esetben (talán akaratlanul is) közrejátszik a kerékpározástól való félelem előidézésében. Ez a félelem a kerékpározástól megakadályozza azt, hogy az emberek kerékpározzanak, és ha az emberek nem kerékpároznak, a kerékpározástól való félelem újratermelődik. A továbbiakban szeretnék közvetlenül is foglalkozni egy olyan témával, amire eddig csupán céloztam, mégpedig azzal a jelenséggel, mikor a kerékpárost tekintik félelmetesnek, és ezáltal a kerékpározástól magától is félnek.

Oltári nagy remix egy kis rendületlen amszterdami tekerésre. Hazafelé erre bringázom ma.

A kétnapos bécsi pályaverseny fantasztikus élmény volt, csodás ám egy fapálya, bizony : )

Azért a verseny mellett persze nem hagyhattam ki, hogy a városban tegyek egy gyors kört és a fogcsikorgató hidegben felkutassak néhány divatos biciklistát; meglepetésemre sorra jöttek maguktól, nem is kevesen! Emellett néhány "csendélet" és finom kis részlet is megörökítésre került.

Tegnap a ragyogó napsütéssel felturbózott mínuszfokok közepén találkoztam a hölggyel, aki minden nap, így bőven nulla fok alatt és a hólepte várostól meg nem ijedve átjár a zajló Duna fölött. Sál, sapka, kesztyű, hosszúkabát és napszemüveg: a téli bringázás kellékei.

Az aluljáróban kaptuk el kedves kis kosárkás hölgyünket, aki a Nagymamája bicajával rója most már tovább az utakat....

És igen, a mellékelt ábra mutatja, hogy lehet hosszú kabátban is tekerni!

Leesett. Sok. Ám ez mégsem szegte kedvüket. Ők akkor is bicajjal mentek.

Időjárás szempontjából teljesen irreleváns lesz a poszt. Se nem magyar, se nem hó, se nem fagy. Remélem elnézitek nekem. A vasárnap (LaCittánál) nem múlhat el mozi reggel/délután/est nélkül. Mikor hogy jön össze. Pont így akadtam a lenti két képre is, "anyaggyűjtés" közben.

Az kicsit fájdalmas, hogy a hollywoodi filmipar csak a  rebellis, huszonéves, már-már outcast, egyetemen szociológiát (vagy valami hasonlót) tanuló karaktereket engedi fel bicajjal a filmvászonra. Node, ez így is több mint a semmi.

Igen, a lakatra meg ne mondjunk semmit. Bizonyára önvédelmi fegyver is egyben.

Képek: Cyclelicio

Még a szállingózó hópihék sem vehetik el a kedvünket a biciklizéstől, ahogy a képen láthatjuk, ráadásul nem is akárhogyan; a szett tökéletesen passzol a biciklihez és a színek is szuperek, kedvencem a régies cipő, ami megadja az összeállítás sava-borsát! Like it!

Tehát lakat a nyakba és rakjátok meg!!!

Nem uptodate, tudjuk, egy nappal a nagy hóesés előtt készült a hangulatfokozón napfényes szerdán. Nézzük csak: van mosoly, a magassarok pedig abszolút chicpozitív bringás stílus a mínusz 3 fokban.

Hozzávalók: Három együttműködő partner: a Magyar Kerékpárosklub, az APA Galéria és a Cyclechic.hu közreműködése, három művész (Balázs, Metal Guitar Design, MNU), három 2.5x2.5 méteres préselt fa lap, pár henger, diszperzit és sok kanna. Így készült a téli Bringázz a munkába! kampány szerdai Gödörbeli rendezvényére három bringás graffiti tabló.

Desszertnek pedig az állványzat visszaszállítása bringával a galériába: