Abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy Mikael, a Copenhagenize.com szerkesztője utánközlési engedélyt adott Dave Horton szociológus eredetileg nála megjelent cikksorozatára.

Dave Horton szociológus és a biciklik szerelmese. Tagja a Cycling and Society Research Groupnak (Kerékpározás és Társadalom Kutatócsoport), amely a kerékpározás tanulmányozásában tapasztalható kulturális fordulat előfutára, és évente rendez szimpóziumot az Egyesült Királyságban. Dave a Lancasteri Egyetem környezeti kérdésekre szakosodott központjában dolgozik egy a sétálást és a kerékpározást tanulmányozó projekten. Igyekszik írásaival támogatni a biciklizés ügyét, hiszen a kerékpározás alapvetően egy jó dolog.

 

Félelem a kerékpározástól 5/2 – A kerékpározástól való félelem felépítése

A kerékpározástól való félelem a „félelemmel teli társadalom” része (Glassner 2000; Massumi 1993). Az angol szociológus, Frank Furedi (2002) úgy érvel, hogy a nyugati társadalmakat a „félelem kultúrája” hatja át. Soha nem éltünk ennyire biztonságban, mégis soha nem féltünk még ennyire. ‘A “Légy óvatos!” figyelmeztetés uralja kulturális képzelőerőnket.’ (ugyanonnan). Olyan kultúrához tartozunk, amely „folyamatosan felnagyítja az emberekre leselkedő veszélyeket és kockázatokat” (uo). ‘A régebben egészségesnek és szórakoztatónak tartott tevékenységek… mára óriási egészségügyi kockázatokká váltak’ (uo.). Ráadásul, ‘ha valaki figyelmen kívül hagyja a biztonsági figyelmeztetéseket, megszegi az új erkölcsi konszenzust.’ (uo.).[1]

A félelmeink „keletkeznek” (Sandercock 2002), ezért van, hogy olyan sokfélék. Természetesen vannak olyan félelmek, amelyek létrejöttéhez több idő szükséges. Sokan félnek a sötét sikátorban az árnyéktól. Kevesebben félnek a szemétégetőktől, a nanotechnológiától, vagy a Világkereskedelmi Szervezet, a WTO tevékenységétől (Goodwin és mtársai 2001, 13), mivel ezek a félelmek nehezebben jönnek létre. A kerékpározástól való félelem nem elkerülhetetlen, nem „természetes”, és ugyanúgy „létre kell jönnie”. Emellett más félelmekhez viszonyítva van jelen.

Londonban
a 2005 júliusában bekövetkezett, tömegközlekedést ért bombatámadások óta például lényegesen kevésbé félelmetes kerékpározni, mint buszozni vagy metrózni. A támadások után a kerékpározás aránya azonnal jelentős mértékben nőtt, aztán újból visszaesett (bár az eredeti szint felett maradt), ahogy az emberek félelme a metrózástól és a buszozástól alábbhagyott (Milmo 2006). A kerékpározástól való félelmet leginkább azok a képzetek segítik elő, hogy a biciklizés veszélyes gyakorlat. Ha azt állítom, hogy a kerékpározást veszélyes gyakorlatnak állítják be, ezzel nem tagadom, hogy valóban sérülnek és halnak meg kerékpárosok az utakon, inkább azt szeretném kiemelni, ahogyan az emberek félelmei ezektől a bekövetkező, vagy nem bekövetkező eshetőségektől kulturálisan létrejönnek.

A továbbiakban három olyan ábrázolást emelek ki, amely a kerékpározást veszélyesnek tünteti fel, és így létrehozza a kerékpározástól való félelem jelenkori változatát. Ezek a KRESZ oktatás, a sisakviselésre buzdító kampányok, valamint a kerékpározás szeparálása a motorizált forgalomtól. A helyzet iróniája, hogy ezek a törekvések a kerékpározástól való félelemre adott válaszként jöttek létre, és céljuk a kerékpározás biztonságának növelése. Azonban rá fogok mutatni, hogy szándékaikkal ellentétben ezek a törekvések egytől egyig növelik a kerékpározástól való félelmet, és előfordul, hogy szó szerint előidézik azt, a „megoldás” népszerűsítésével. A félelmet a biztonsági felszerelések eladásánál is felhasználják profitszerzésre, például a láthatósági ruházat reklámjaiban megemlítik, hogy hány kerékpáros sérült meg vagy halt meg az utakon az Egyesült Királyságban, és határozottan állítják: „Légy látható!”

A kerékpározástól való félelem kialakulása, 1. rész: A KRESZ
Az autózás gyorsulásával az utca, mint társadalmi érintkezési hely, és az autóközlekedés színtere az 1930-as évekre akut konfliktusforrássá vált. Az utca szabályozatlan szociális világa, és az autó növekvő étvágya a rendelkezésre álló tér kitöltésére nem létezhettek békében egymás mellett többé, az egyiket, vagy a másikat meg kellett szelídíteni. [2]

Az autósszervezetek amellett érveltek, hogy a gyerekeket arra kell tanítani, hogy tartsák magukat távol az autóktól, és megszületett a KRESZ, ahelyett, hogy az utcák az emberek birtokában maradtak volna (születtek alternatívák az utóbbira helyi szinten, de kevesen követték a példát, ezek egyike volt a salfordi pihenő-és játszóövezetkialakítása az 1930-as években).

Az utcák átalakítása sétatérből úttesté elkerülhetetlenül halálesetekhez és sérülésekhez vezetett. 1936-ra ijesztő méreteket öltött a kerékpáros balesetek száma, így megszületett a kerékpáros oktatás gondolata, amelyet nemzeti szinten is elfogadtak 1948-ban (CTC 2005). A probléma megszüntetéséhez a kerékpárosoknak meg kell tanulniuk az új, veszélyes körülmények között közlekedni. Azonban mindez másképp is történhetett volna. 1947-ben J.S. Dean, a Gyalogosok Szövetségének korábbi elnöke megjelentetett egy könyvet. Tanulmányában „a közúti balesetek problémájáról” (Murder Most Foul) Dean úgy érvel, hogy „mivel az utak csupán azért veszélyesek, mert nehéz, gyorsan mozgó, motorizált járművekkel töltjük meg őket, a balesetek, halálesetek és sérülések elkerülésének legnagyobb felelőssége az úton az autósé”.(Peel n.d., 3).

Mindazonáltal a balesetmegelőzés oktatása nem a járművek vezetőit célozza meg, hanem azokat, akiket megölhetnek. Dean megértette, hogy a felelősség áthelyezése a motorizált járművek vezetőin kívülre ahhoz vezet, hogy őket fogják vétkesnek tekinteni, és a tanulmány hosszan kitér arra, hogy a gyermekeket nem szabad felelőssé tenni a közúti balesetekért.

Az uralkodó hipotézisek, amelyek az Egyesült Királyságban megalapozták az utak biztonságát, azóta is érvényben vannak. Ma ahelyett, hogy olyan stratégiákat hoznánk létre, amleyek csökkentik a veszélyforrásokat az utakon, a biztonságos közlekedés oktatása kimerül abban, hogy a „sebezhetőekben”, főképp az általános iskolás gyerekekben elültesse a motorizált közlekedéstől való félelmet, majd megtanítja őket olyan taktikákra, amelyek segítségével a legjobban képesek elkerülni a veszélyeket az úton. A fiatal közlekedők KRESZ kézikönyve az Arrive Alive, Érkezz meg élve! címet viseli,(Közlekedési Minisztérium 2000a). Amit egy ilyen cím üzen a gyermekeknek, az nem az, hogy a fenntartható közlekedési módok mennyi szórakozással és szabadsággal járnak, hanem azt mondja, hogy a külvilág veszélyes hely, teli balesetveszéllyel, és jobb, ha vigyáznak, hogy élve elérjék az úticéljukat.

A lancashire-i Megyei Tanács a gyermekeket kerékpározásra oktató kiadványának előszava szintén úgy tűnik, hogy szándékosan félelmet ébreszt. Felidézi a statisztikákat, miszerint a rendőrségen bejelentett sérüléssel járó közúti balesetek száma 2001-ben elérte a 421-et, ezek közül 141 (33%) volt 16 éven aluli gyermek. A kórházak baleseti osztályairól származó információk azt sugallják, hogy sok esetet nem jelentenek (Lancashire County Council 2004). Az oktatás céljai között nem jelenik meg az örömszerzés (tulajdonképpen az egyik cél az, hogy a gyermekkel megértessék a kerékpár, mint jármű és a kerékpár, mint játékszer közötti különbséget), illetve nem veti fel vagy kísérli meg az úttest jelenlegi használatának megmásítását. Ellenkezőleg, a gyermek, mint egyén gyakorlatára és pszichológiájára fókuszálnak, a biztonságos kerékpározás elősegítésére és fejlesztésére, illetve a tanulóknak „saját biztonságukra kell gondolniuk, és pozitív attitűdöt kell kifejleszteniük a többi közlekedő felé” (Lancashire County Council 2004).

Az utak teli vannak veszélyekkel és a gyereknek kell félnie és vigyáznia. A közlekedésbiztonsággal foglalkozó oktatók a „biztonság-tudatot” többféle módon idézik elő: a gyermekeket egy sor fényvisszaverő kütyüvel látják el, arra biztatják őket, hogy láthatósági ruházatot és sisakot viseljenek, és a közlekedésbiztonsággal foglalkozó irodalom a félreeső utak használatát javasolja kerékpározásra és gyaloglásra, mivel azok „biztonságosabbak”(ld. Közlekedési Minisztérium, 2000b). A közlekedésbiztonsági ipar úgy szeretné a balesetek számát csökkenteni, hogy a félelmet növeli a gyerekekben, és nem bátorítja őket a gyaloglásra és kerékpározásra, hanem elijeszti őket.

Egy kisebbségi, alternatív megközelítés, a közlekedési veszélycsökkentés módszere ehelyett az egyén számára önmagában csökkenti a közlekedés veszélyességét az autók számának és sebességének csökkentésével, illetve a sebességhatárok betartatásával. Más szóval a jelenlegi KRESZ oktatás, civil mobilitási tanulmányok formájában lehetne más is. Nem kell megtanítanunk a holnap felnőttjeit arra, hogy féljenek az autóktól, vagy hogy a motorizált fémtárgyaktól csupán úgy menekülhetnek meg, ha magukat is bezárják egy ilyenbe.(Hillman et al 1990).

A brit kerékpárosklub a huszadik század első felében folyamatos küzdelmet folytatott a kerékpárosok kötelező hátsó világítás-használata ellen. Az 1930-as évekből származó szórólap szerint(Cyclists’ Touring Club n.d.a) „bármely figyelmeztető jelzés a kerékpár hátulján csökkenti az előző jármű vezetőjének felelősségét, amikor elüt egy járművet vagy gyalogost maga előtt.” Arra taníthatnánk a gyermekeinket, hogy ezt a fajta elveszett felelősséget az autósra hárítsák. A megfelelő érv az, hogy a veszély nem a kerékpározásból fakad, hanem az autók idézik elő. A kerékpárost arra kényszeríteni, hogy „legyen látható, és maradjon biztonságban” rossz csoportra helyezi a változtatás felelősségét. Szembeötlő az összecsengés napjaink vitatott témájával, a sisakhasználattal.

Lábjegyzetek:
[1] Itt az egyre gyakoribb, általános tanácsra, a „mindig hordjál sisakot”-ra gondolok, és erre a sorozat későbbi részeiben részletesen is ki fogok térni.
[2] Később látni fogjuk, hogy ugyanekkor hasonló feszültség kezdett kialakulni a kerékpár és az autó között.

Források:

- CTC (2005) ‘Special Feature: CTC and Cycle Training’, Annual Report, Year Ending 30th September 2004, 2.
Cyclists' Touring Club (n.d. a) Leaflet 2 - Rear Warnings, from leaflet series 'In Defence of Cyclists' (London: Cyclists' Touring Club).
- Department for Transport (2000a) Arrive Alive: A Highway Code for Young Road Users (London: Department for Transport).
- Department for Transport (2000b) Road Safety Activity Book 2 (London: HMSO).
- Furedi, F. (2002) Culture of Fear: Risk-taking and the Morality of Low Expectation, revised edition (London and New York: Continuum).
- Glassner, B. (2000) The Culture of Fear: Why Americans are Afraid of the Wrong Things (New York: Basic Books).
- Goodwin, J., J. Jasper and F. Polletta (2001) 'Introduction: Why Emotions Matter', in J. Goodwin, J. Jasper and F. Polletta (eds), Passionate Politics: Emotions and Social Movements, 1-24 (Chicago: University of Chicago Press).
- Hillman, M., J. Adams and J. Whitelegg (1990) One False Move …: A Study of Children’s Independent Mobility (London: Policy Studies Institute).
- Lancashire County Council (2004) Passport to Safer Cycling (accessed at http://www.lancashire.gov.uk/environment/roadsafety/training/passport.asp, 19/10/04).
- Massumi, B. (ed.) (1993) The Politics of Everyday Fear (Minneapolis: University of Minnesota Press).
- Milmo, C. (2006) 'Revolution! Britain embraces the bicycle', in The Independent, 7th June, pp. 1-3 (elérhető: http://news.independent.co.uk/uk/transport/article656400.ece; last accessed 4/2/07).
- Peel, H. (n.d.) Motorcarnage (hozzáférhető: http://www.motorcarnage.org.uk/motorcarnage/JSDean.html, 7/6/04).
- Sandercock, L. (2002) 'Difference, Fear and Habitus: A Political Economy of Urban Fears', in J. Hillier and E. Rooksby (eds), Habitus: A Sense of Place, 203-18 (Aldershot: Ashgate).

Fordította: Liptay ciklon Orsi és passion fruit

Dave Horton cikksorozata:

- Félelem a kerékpározástól 1. - Bevezető

- Félelem a kerékpározástól 2. – A kerékpározástól való félelem felépítése

- Félelem a kerékpározástól 3. – A sisakviselést népszerűsítő kampányok

- Félelem a kerékpározástól 4. - Új biciklis terek

- Félelem a kerékpározástól 5. - A kerékpározás elidegenítése

 

A bejegyzés trackback címe:

http://cyclechic.blog.hu/api/trackback/id/tr151650547

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Félelem a kerékpározástól 2. rész 2010.01.09. 16:40:20

Megjelent a cikksorozat második része magyarul. Félelem a kerékpározástól 5/2 – A kerékpározástól való félelem felépítése A kerékpározástól való félelem a „félelemmel teli társadalom” része (Glassner 2000; Massumi 1993). Az angol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Lenina Huxley 2010.01.06. 15:42:47

Hát vannak számomra kvázi kibogozhatatlan részek benne, de végülis én csak egy szimpla szőke kecajos vérnyúl vagyok, az egyetemi nyelvezetből meg diplomaosztó utáni reggelen hopppsz! kizuttyantam.

Az egy dolog, hogy én frankón megtanultam a KRESZt, mikor jogsiztam (nem), csak az a baj, hogy másoknak valami más tankönyvük lehetett... :P

huta9020 2010.01.07. 12:46:34

A biztonsági megoldások reklámjainak mindig van pozitív üzenete is: sisakban, világítással, stb. biztonságos(abb). Ezt figelmen kívül hagyni és a negatív üzenet, nélküle veszélyes(ebb) kiemelni kicsit egy oldalú szemlélet. A kerékpározástó való félelem két egyszerű tényből táplálkozik:
1. Szinte mindenki részese vagy közvetlen tanúja volt már kisebb autóbalesetnek (koccanásnak), ezért mindenki számára nyilvánvaló, hogy ezek milyen gyxakoriak.
2. Az is mindenkinek nyilvánvaló, hogy kerékpáros szinte semmilyen passzív védelemmel nem rendelkezik, önhibáján kívül bekövetkezett balesetben teljesen kiszolgáltatott és nagy esélye van a súlyos vagy fatális sérülésre.
Ha ezt a kettőt egymás mellé tesszük, akkor teljesen érthető a félelem.

Én többezer városi kilométerrel a hátam mögött is félek. Az urbanvelo.org-on van egy interjú egy volt kerékpárosfutárral, aminek a lényege összefoglalható az inteles Andy Groove könyvének címével: "ONLY THE PARANOID SURVIVE".

halar 2010.01.07. 13:57:42

@huta9020: szerintem egy kőkemény futár életét állítani a mindennapi laza közlekedési célból bringázók elé kicsit olyan, mint az úszni tanuló gyereket egyből kiküldeni a, hogy akkor "fiam itt a tenger, ott az a sziget, ússzál át, anyád már vár." lehet, de nincs értelme, mert teljesen más szitu, egy ilyen futár tényleg a dzsungelharcban él.

Természetesen van értelme felvetni a biztonsághoz hozzájáruló eszközöket, lámpa például alap. nem csak a kocsik, a másik bringázó, gyalogos miatt is.

Az írás üzenete szerintem viszont éppen az, hogy a biciklizést formáljuk-e olyan képre, ami erősíti a félelmet, amelynek során folyamatos defenzióban van aki így közlekedik. a tényleges veszélyt jelentő járművekhez, az autókhoz idomítjuk életünk minden pillanatát, avagy inkább az igazi hibás, az autó felelősségét keressük, és annak a durva ráhatását próbáljuk csökkenteni az életünkben.

meg itt még nem áll meg a félelem gyökere, jön még a többi rész is:)

és hát az örök mondás: minél több a bringás, annál nagyobb a biztonság. ez megfigyelhető az autót vezetők odafigyelésében pesten. amint melegebb lesz és többen tekernek, hozzászoknak és toleránsabbak lesznek, a biztonság is nő.

notinlist 2010.04.09. 10:54:06

Volt benne egy-két meredek következtetés és összemosás.

„bármely figyelmeztető jelzés a kerékpár hátulján csökkenti az előző jármű vezetőjének felelősségét, amikor elüt egy járművet vagy gyalogost maga előtt.”

Ezzel a gondolatmenettel minden biztonsági intézkedést leépíthetünk egyesével. A biztonsági intézkedések közül mindent be kell vetni, ami reális. Nem reális, hogy mindenki sisakot, térdvédőt, fényvisszaverő kevlár mellényt hordjon. A mindennapi amatőr tekerésbe ez nem feltétlenül fér bele. De az első és hátsó lámpa, két független fékrendszer, fényvisszaverő prizmák igen is elvárhatóak.

És egy baleset felelősének megállapításakor a megkövetelt felszerelések megléte vagy meg nem léte igen is súlyos érv. Annak is kell lennie és jól is van ez így. De ennek semmi köze semmilyen félelemhez.

---------

És csókolom! Én is úgy kezdtem a Pesti biciklizést hogy járdáztam. Sőt még ma is járdázok, mert egyszerűen öngyilkos dolog lenne bizonyos szakaszokon a Budaörsi úton tekerni. És igenis veszélyesnek gondolom azt hogy a járdán tekerni tilos és punktum. Jobb ha az ember a járdán csorog, mintha az úton szívrohamozik meg bénázik és okozza a balesetet magának meg másoknak.

-------------

Szerintem két jó vezérelv van:
- Az autós figyeljen a puhatestűekre. Lassítson le gyökkettőre a zebránál és ne centizze a cangásokat.
- A biciklis meg fogja fel, hogy az ő figyelme és körültekintése az utolsó védvonal. Ha minden kötél szakad, akkor már csak ez van.

=========

Ameddig a gyerek agya nem képes a közlekedés rendszerének és viszonyainak feltérképezésére, addig igenis kerülje el az autós forgalmat! Cangázzon parkokban, és egyéb biztonságos helyeken! Ha ez máshogy nem érhető el, akkor igenis féljen, hogy megélhesse a fiatalkort amikor már van annyi agya hogy meg tud tanulni közlekedni.

Sok referenciát tartalmaz a cikk, amitől tudományosnak tűnik, de szerintem csak egyszerű biciklis-propaganda. Minden nap tekerek, de ez ami itt van már a ló másik oldala.

szciklon 2010.04.09. 11:23:37

@notinlist: „bármely figyelmeztető jelzés a kerékpár hátulján csökkenti az előző jármű vezetőjének felelősségét, amikor elüt egy járművet vagy gyalogost maga előtt.” - Nézted, mikori az idézet? 1947.

halar 2010.04.09. 12:41:09

@szciklon: naja, elég lényeges infó, amit notinlist elfelejtett hozzánézni..

@notinlist: igen, vannak helyek, ahol az ember úgy ítéli meg, hogy inkább járdázik. én mondjuk többször tekertem már kifelé a budaörsin buszsávban, és semmi bajom nem lett.
de tudjuk, hogy a járda csirkenevelde. mindenki ott kezdi. ettől függetlenül a járdázások között is van különbség. kis forgalomban semmi értelme, és kezdő bringásoknak is inkább azt ajánljuk, hogy pl ha nem mernek a nagykörúton menni, inkább a párhuzamos kis utcát válasszák, mint a járdát. egyszerűen azért, mert gyorsabban szokják a forgalmat, és a járdán magabiztosnak tűnve sokkal több veszélynek és konfliktusnak vagyunk kitéve. nem véletlenül hívják gyalogosjárdának, érted...

a puhatestű kifejezést sértőnek és degradálónak érzem, de a mondattal egyetértek. és igen, kell figyelni. de azért az utca nem háború, ne állítsuk már be annak...

a gyerek agya és mindenki más meg inkább azt fogja fel, hogy nem a biciklizés, gyalogás a veszélyes és káros, hanem az autózás. inkább azt kéne visszaszorítani. mert így -tudományoskodó referenciák nélkül (pfff...)- ez csak autós propaganda.

notinlist 2010.04.18. 20:11:31

@aronman:

A "puhatestűt" nem degradálónak, hanem egyszerűen viccesnek szántam. Csak a sérülékenységet akartam kiemelni.

Én is puhatestű vagyok, még jogosítványom sincsen. Nem hinném hogy autós propagandát tolok.

Nem gondolom háborúnak a közlekedést és nem is állíottam be annak, de ettől még bele lehet halni. A defenzív hozzáállás, amit felvázoltam ezt akarja kifejezni.

-----------------

Én nagyon úgy érzem, hogy a cikk összekeveri az óvatosságot és a félelmet. Nincs hivatkozás a szövegben olyan statisztikai számadatokra, amelyek úgy készültek volna hogy megkérdezik az embereket arról, hogy "Ön fél, akkor amikor....?". Egyéb módját meg nem ismerem a félelem "mérésének". Szerintem spekulatívan és önkényesen használja a félelem szót.

A hivatkozott háttéranyagok tetszenek és én is érzem a jelenséget (nevezzük a félelemkúltúra erősödésének), de nem tartom jónak a következtetéseket. Panaszkodik erre, arra, amarra, anekdotázilk és javasol ezt azt amazt. Egy konyhában mindez elmegy, tudományos cikkhez nagyon kevés.

További súlyos hiba, hogy így kezdünk: Dave Horton szociológus és a biciklik szerelmese... Nem kellett egy betűt se elolvasnom, hogy tudjam hogy eltúlzott biciklis ajnározás lesz. Egy tudományos cikket nem lehet így felvezetni. Hatalmas táblára ki van rakva, hogy "NEM VAGYOK PÁRTATLAN A TÉMÁBAN AMIRŐL A CIKKEM SZÓL". A cikk legfeljebb egy részletesen kifejtett vélemény címet nyerhet el nálam amiből talán érdemes ötleteket meríteni. Referenciaként nem használnám, ha én magam ilyen témában akarnék írni. (Nem mintha ennek meg lenne a veszélye.)

----------

Ha ÉN dilemmázok, hogy mivel menjek, akkor igenis megvannak a számszerűségei annak, hogy ÉN mekkora valószínűséggel szerzek sérülést, vagy szenvedek halált.

"a gyerek agya és mindenki más meg inkább azt fogja fel, hogy nem a biciklizés, gyalogás a veszélyes és káros, hanem az autózás." Ez elsiklik a felvetésem mellett. Benne vannak azok a szavak, amiket használtam, de semmi köze ahhoz amit mondtam. Én a gyerekemnek azt fogom mondani, amíg ki nem nőtt az "agya", hogy biciklizzen szépen lassam a parkban. Aztán elviszem párszor biciklizni, hogy kövessen. Aztán meg szépen lassan megtanul majd egyedül is közlekedni. Nem volt szó semmilyen autóról. Pusztán arról beszéltem, hogy amíg nincs "agya", addig maradjon a parkban. És aki akarja ezt nevezheti "félelem keltésnek", akkor is ez a véleményem. És nem fogom csak azért megváltoztatni hogy ne legyen rám ujjal mutogatva. Önző szemét vagyok és szeretném ha a gyerekem megérné a fiatalkort.

notinlist 2010.04.18. 20:24:40

Ha az lenne a felállás, hogy "Dave Horton a biciklik szerelmese egy cikksorozatban arról írt, hogy ... és mi most ezt leírjuk Önöknek is, élvezzék!", akkor azt mondom hogy oké, nézzük, lássuk. Ha mindemellett az emberünk biójában le lenne írva hogy mellesleg szociológus, akkor azt mondanám hogy rendben van.

De az nagyon nincsen rendben, hogy az emberünk úgy próbál hitelességet szerezni a _véleményének_, hogy a diplomáját lobogtatja. Vagy ha lobogtatja, akkor dolgozza ki sokkal jobban a véleményét és legyen sokkal precízebb és tudományosabb!

gumicukor1 2010.04.20. 01:37:42

Nem kezdi mindenki járdán, szép is lenne. Viszont vannak kis utcák amik a nagyokkal többé-kevésbé párhuzamosak... ffs... használjátok azokat ne verjétek le a jónépet a járdáról.