Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Előszó

Mi ez a közbringa? Bécs, Párizs, Lyon, Washington, London, Róma hosszabb- rövidebb ideje él már vele, Koppenhága már a 3. verzióját építi ki és jövőre jön Budapestre is. Legfrissebb barcelonai élményeink alapján mesélünk arról, miért a kapudrog a közbringa egy város biciklissé válásában.

 Bicing in BCN

Barcelona, Katalónia fővárosa 2007 márciusában indította el saját közbringa-rendszerét, a Bicinget, melyet ránézésre a bringások 40%-a használ. Öltönyös menedzserektől szatyros nagymamákig tekerik a mediterrán 30+ fokban.

 A rendszer lényege, hogy a belváros dokkoló állomásaiban várakozó, erre a célra épített egyedi biciklik várják, hogy a városlakók rövid távokra lábuk alá kapják, majd megérkezve egy másik dokkolóban lerakják őket. Az előzetes regisztráció és letéti díj megfizetése után chipkártyánkal egy állomáson kiválasztjuk a megfelelő és jó állapotú bicajt, eltekerünk úticélunk felé és az oda legközelebb eső dokkban letesszük. Így nincs szükségünk saját kerékpárra, nincs lakatolás, se karbantartás, cserébe megkapjuk a könnyed és egyszerű közlekedést. A Bicing első fél órája ingyenes, majd onnantól növekvő ütemben fizetünk használatért, így egész napos használat helyett akkor pattanunk fel rá, ha szükség van rá. A Bicinget csak helyiek számára tették elérhetővé, így a turistáknak csak az ábrándozás marad (vagy egy helyi ismerős felkutatása). A lakosság viszont teljes mértékben a tömegközlekedés részének tekinti. A rendszer olyan jól működik, hogy az indulás óta megduplázódott a bicajok száma, több és több dokkoló állomást telepítenek, a nagyon magas hegyek, mint Montijuic vagy Tibidabo kivételével már a város 70%-át lefedik.

A bringa könnyed kis városi kocogó. 3 sebességes agyváltó, agydinamós világítás, állítható nyereg, sárvédő, láncvédő és szoknyavédő a hátsó keréken biztosítja, hogy mindennapi viseletben pattanhassunk fel. Egyenes háttal tudunk rajta ülni, elöl kosárnak megfelelő rács szerkezet ad helyet a szatyroknak, de egy közepesebb méretű bőröndöt vagy szabálytalan alakú tárgyat is tudunk benne rögzíteni. Az első kerék gondolom a jobb manőverezhetőség végett kisebb, mint a hátsó, de az egyedi cuccok egyben lopásgátlók is. Az i-n a pont a "helló, itt vagyok" üzenetre használt csengő.

Nem állítom, hogy mindenkinek jól áll a Bicing, de 100%-osan funkcionális és kihasználható. A látható jólétben simán elfér a közbringázó a Ducatis latin férfi isten és a hegyen lakó robogós tinédzser mellett.

Nya, aki ennél többet, vagy számszakibbat akar tudni a Bicingről az wikipedián vagy a Bicing weblapján tud keresgélni. Sokkal többet mond viszont a Bicing hatásáról az a néhány sor, melyet Txell, a Barcelona Cycle Chic bloggere írt nekünk. (Ő épp egy biciklis konferenciát szervezett, ezért nem tudtunk összefutni)

A Bicing indítása előtt a bicajozást inkább szabadidős és sport tevékenységnek tartották. A rendszer indulása után viszont megváltozott az emberek hozzáállása. A kezdés után majdnem összeomlott a rendszer, annyian akartak regisztrálni. A Bicing megváltoztatta a kerékpárról alkotott fogalmakat: a bicajos közlekedés teljességgel integrálódott a városi közlekedésbe. Mindenki használja ezeket, menedzser és tinédzser egyaránt.
3 év után akadnak problémák a rendszerrel (üres dokkoló állomások a csúcsidőben, stb) de az emberek megtanulták ügyesen használni a Bicing adta lehetőséget: tömegközlekedéssel kombinálva 100%-ig biztosra mehetsz vele.
Nagyon sokan éppen a Bicing miatt szereztek be saját kerékpárt. Valószínűleg felmérték mennyit és mire használják a Bicinget, vagy csak egyszerűen megszerették a kerékpár adta szabadságot a közlekedésben, és így a folyamatok egymást erősítették.

Paradigmát kéne váltani?

A Bicing a közlekedésen kívül az én elképzeléseimet is megváltoztatta a kerékpározásról. Addig ugye hamar eljut az ember, hogy nincsenek "autósok" meg "biciGlisek".
Ehelyett létezik a közlekedés, a helyváltoztatásért végzett folyamat irányokkal, célokkal, preferenciákkal, melyekhez kiválasztjuk a megfelelő eszközt. Ebben a folytonos áramlásban ('flow'?) gyakran a kerékpár a legalkalmasabb eszköz. A Bicing használói tűntek nekem úgy, hogy nem megrögzött kerékpáros aktivisták, de még azzal sem foglalkoznak, hogy éppen egy kerékpáron közlekednek. Csak mennek A-ból B-be, ha ehhez egy bicikli a legalkalmasabb, akkor azzal.


Ugyan Budapest és Barcelona között a hasonlóságok sora ott ér véget, hogy mindkettő B betűvel kezdődik, de azért furcsa volt látni, hogy ez ott mennyire működik. Vajon nálunk is működne? Budapesten adottak a terepviszonyok, a város szerkezete is megfelelő, valamint - és a legfőbb talán - megvan a lakosság hajlandósága a kerékpárhasználatra. Nyugaton euromilliókat költöttek arra, hogy embereket ültessenek a nyeregbe. Ez itthon adott, elég körbenzni, és ez megfelelő kampányokkal sokkal erősebb lehetne. Budapest mégis mostohán kezeli ezt az egész kerékpározást, pedig ez a lehetőségek durva elpocsékolása mert az állandó dugók és szmogriadók városában óriási szükség lenne rá. Szakmailag és racionálisan érthetetlen, hogy miért nincs a döntéshozók részéről nekiveselkedett akarat arra, hogy kerékpárosbarát várost csináljanak Budapestből. Olyan ez, mintha Ausztria nem építene szél- és vízerőműveket, mintha nem használná ki az adottságokat, melyek rendelkezésre állnak. A barcai mutatja, hogy a közbringa kihagyhatatlan lehetőség egy város biciklissé tétele felé.

Viszont talán mégsem az elsődleges. Számos lépcsőfok lépés között egy félemelet, ahonnan tudjuk, hogy már majdnem ott vagyunk. Elengedhetetlen a biciklizés pozitív és profi kommunikációja, elindulva az egyenjogúsítástóll az előnyök hangsúlyozásával való népszerűsítésig. Ma ez csupán egyéni ráébredésekkel meg a civilek erejével terjed. Hiányzik az igazi kerékpáros-barát KRESZ, és az egyik legfontosabb: az utak biciklizhetővé tétele. Ez sem milliárdos befektetés, néhol egy-két sáv, behajtás a szembeforgalomba, felfestések és filléres tárolók kérdése, mely mind százszorosan megtérül a városnak és lakóinak. Összetevők nélkül viszont a nagyi sem tálalja fel a húslevest, mert az unokája még örökre azt hinné, elvetélt ötlet volt a nagyinál ebédelni. Pedig az ötlet zseniális, de egyszeri. Nem szabad elrontani, mert akkor ki tudja mikor szeretné valaki újracsinálni.

Ezt taglalja László János, az MK elnöke a jövőbeli budapesti közbringa- rendszerről szóló részletes Origo cikkben.

És jön még pár post Barcelona nagyon stílusos, nagyon 'chic' bringás arcairól.
 


 

A bejegyzés trackback címe:

http://cyclechic.blog.hu/api/trackback/id/tr362099063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Csomag Olga · http://csomagolas.blog.hu/ 2010.06.29. 11:02:02

Voltunk ott, mentünk is egy kört egy nem lekötött cangával, mert amelyik elromlik azt félredobják. De bérelni nem tudtunk, mert csak helyiek használhatták.

GaZe 2010.06.29. 11:06:41

@Csomag Olga: Igen, a rendszert kifejezetten a helyiek számára tették elérhetővé (fel is lázadtak volna a turizmusra berendezkedett bicajbérlésből élők :)
Nomeg, így valamivel jobban őrizhető meg az állomány ...izé.. állaga.

OkoskaTo:rp 2010.06.29. 11:41:10

Maximum respect, meg miegyéb. Az is jó, hogy gondoltak a szoknyavédőre, meg a kvázinői vázra, hogy a 60 éves is könnyen felszálhasson rá, meg hajlított kormány az egyenes háthoz. De azt sosem értettem, hogy miért nem lehet az ilyen bringaflottáknak legalább egy része normálisabb, pl. 26"-os kerekű.

GaZe 2010.06.29. 11:56:03

@OkoskaTo:rp: szerintem azért se, hogy ne lehessen vele száguldozni. Mert ez ugye ilyen belvárosi közlekedés, rövidebb távok (kb mintha 3-4 busz-villamos-metro megállót mennél)
Meg asszem feltétel az is, hogy az alkatrészek ne igazán legyenek felhasználhatóak máshoz, csak Bicing gépekhez.
Elsőre nekem is furcsának tűnt ez az első kiskerék, de úgy tűnt, nagyon jól működik.

Pong 2010.06.29. 12:06:22

Használtam ott, mivel persze egy csomó ott van hagyva, pedig nem fizettem elő rá, csak egyszerüen találtam az utcán, habár ott éltem.

Mellesleg egy nagyon minimális trükkel ki lehet szedni őket, kb. hintőporral elvihető az egész stand. Mondanom sem kell, hogy Magyarországon egy hasonló kezdeményezés kellő kontroll nélkül hova vezetne, megmondom, az ócska/szivesfémtelepre.

GaZe 2010.06.29. 12:09:25

@Pong: na, a magyar lelemény :))

Pong 2010.06.29. 12:11:49

@GaZe:

Nem magyar, marokkói, s magamnak nem kellett applikálni ezt a szagtudást, mivel volt rendes bicajom.

Másik az, hogy barcában hihetetlenül sok rendőr van, s biztonsággal mondhatom, hogy a biciklitolcajok paradicsoma, annál érdekesebb, hogy egy ilyen szervezést meg tudnak valósítani, s még a rendőrgéza sem szakad meg.

GaZe 2010.06.29. 12:14:42

@Pong: jó jó, nem azért mondtam. ja, barcában tényleg iszonyat mennyiségű rendőrt láttam. mindenhol.
pl tök érdekes, hogy a rambla éjszakai kajak olyanná válik, mint a nyugati aluljáró. és ott posztolnak körülötte a rendőrök. akik nem állnak neki ott egrecíroztatni a prostikat, hasis árusokat, csak arra ügyelnek, hogy ne rámoljanak ki. (minden utikönyv mindenhol írta, hogy wohóó, barca a zsebtolvajok mekkája, de velünk még helyzet sem volt... bár mi azért vigyáztunk. érdekes a város működése azért.. mert pénz, az szemmel láthatólag van a cityben)

Pong 2010.06.29. 12:24:36

Azt kell, hogy mondjam, kurva nagy szerencséd volt:

www.robberymaps.com/map.html#lt=41.387917&ln=2.1699187&z=4&k=2

Ötletgazda voltam ehez az iniciatívához, s van FB csoport is. Mellesleg állítólag 1 éve még romlott a helyzet.

loláb 2010.06.29. 13:40:31

Most akkor jól értem, hogy a közbringa hálózat HELYETT elsősorban inkább tájékoztatókampányokat, meg reklámokat szeretnél?

Gondolom tipped is van, hogy ki csinálja meg ezeket.

CTamás · http://www.joegeszseget.hu/ 2010.06.29. 13:46:20

Ilyent szeretnék én is! Én is! Én is!
Jaj ez nagyon tetszik!!!!!!!!!!

GaZe 2010.06.29. 13:47:13

@loláb: én természetesen IS-IS-t szeretnék. vagyis inkább mindent :)))
a lényeg: a köztbringa egy nagyon jó dolog, de önmagában még nem elegendő az üdvösséghez. a kölcsön bringákat tudni is kell használni (ehhez kell azért némi infra, nem elég csak beleönteni a város közlekedésébe X ezer bicajt, hogy majd csak lesz valahogy) valamint szükséges még olyan kampányok amelyek a bringás-egyéb közlekedések összehangolását fejlesztik. Ehhez jöhet még KRESZ és egyebek.

De az bármikor általánosságban is elmondható, hogy a (jól tervezett hatékony) KAMPÁNYOK minden infra-közbringa építésnél többet érnek (mivel a népek ettől tanulnak meg együtt közlekedni)