Aki régóta követi a blogot júniusban találkozhatott berlini pasi és női bringás streetstyle-lal és meséltünk a világ talán legnagyobb bringás felvonulásáról, a Sternfahrt-ról is. Tartozunk viszont egy általánosabb bringás beszámolóval, ami most következik.

berlin.jpg

Fotó: Berlin Cycle Chic

Bringás Mekkának általában Amszterdamot és Koppenhágát nevezzük, de sokan kételkednek abban, hogy Budapestnél kisebb és más szerkezetű városok példát mutathatnak a hazai fejlődésnek. Szerintünk egy várost sem lehet lemásolni, hanem a működő példákat kell helyszínre szabni, Berlin pedig mindezek között talán a legközelebbi példa Magyarországnak.

A városszerkezet – történelmi adottságai miatt is – sokkal széttagoltabb Budapestnél, kiterjedése is nagyobb (3.5 millióan lakják), változatossága pedig nem földrajzilag, inkább kultúrák sokszínűségében mutatkozik meg. A város nagy része szinte lapos és ugyanúgy megtalálhatóak a széles utak (a pestieknél sokkal szélesebb sugárutak is) és kis utcás negyedek is. Az időjárásról pedig csak annyit: sokkal szelesebb, esősebb és hidegebb idő van, mint Magyarországon.

Berlinben a ’90-es újraegyesítés után indult fejlődésnek a bringás közlekedés. A városvezetés célja, hogy 2015-re 15% legyen a közlekedésben a bringázás aránya, a belső kerületekben viszont ez már a sokkal magasabb 20-25%-ot is eléri. Miközben pedig azt hinnénk, hogy Berlin irtózatosan menő hipstersége miatt bringáznának annyian, ki kell ábrándítanunk a Kedves Olvasót: gyerekülésben csücsülő totyogósoktól a businessman arcokon keresztül nagyszülő korú hölgyekig mindenkit láthatunk a nyeregben. Berlinben nem csak a bringára ülő rokonok, ismerősök, mindennapokban példát mutató emberek miatt ülnek egyre többen biciklire: a városvezetés célja az autóhasználat csökkentése, így a tömegközlekedés mellett olcsó és egyszerű beruházásokkal segítik a bringázást. Miközben Budapest most kezd ráébredni arra, hogy az elmúlt 60 év városfejlesztése már nem folytatható, Berlinben 20 éve folyamatosan tesznek azért, hogy élhetőbb legyen a város. Európa vezető gazdasági hatalma pedig láthatóan nem sínylette meg ezt a fejlődést.

Berlin bringasávokban gazdag város: miközben Budapesten az elmúlt 20 év nagy részében az utcák egy oldali járdáira festettek fel használhatatlan és balesetveszélyes kétirányú bringautakat, kint minden sáv jó irányba megy. Bár sok régi, járdán vezetett, néhol macskaköves bringaút van, a régieket folyamatosan váltják fel az újabb és széles sávok. A szélesség pedig nagyon sokat dob az élményen: nem csak előzni könnyebb, hanem együtt bringázni, beszélgetni is.

 

Minden példa azt mutatja, hogy a leghatékonyabb és legolcsóbb beruházás a biztonság növelésére és az élhetőség elősegítésére a forgalomcsillapítás. Ennek egyik módja a sebesség csökkentése, majd az utcák kétirányúsítása bringásoknak, tárolók építése, stb. Berlin egyik jellegzetessége a fahrradstrasse (biciklis utca), vagyis olyan forgalomcsillapított utcák kialakítása nagy forgalmú utakkal párhuzamosan, ahol nyugis környezetben kellemesen lehet tekerni, de kerülni se kell nagyot. Képzeljük csak el, hogy a Váci úttal, Szentendrei úttal párhuzamos (most is sokak által használt) utcákban egy ici-pici beruházással milyen jó környezetet lehetne kialakítani és milyen szuper megoldás lenne az ingázóknak.

A kedvencem a 10-es zóna volt, ez már tényleg az igazi bringás Mekka, pedig láthatóan teherautóval is használható.

Berlinben elemi iskolában oktatják a közlekedést, ami olyan tudást jelent, amire mindenkinek szüksége van. Nem gyalogos és bringásjogsit kell követelni, hanem oktatni. És beválik. Következő képeken gyermeküket szállító (leendő és mostani) szülők, illetve óvodák, iskolák és munkahelyek bringaparkolói láthatóak.

Nagyon bírom a bringás beruházások egyszerűségével együtt járó megtérülést. Ilyen például a bringabarát fekvőrendőr, aminél csak autóval kell lassítani, bicajjal nincs bukkanó.

Nálunk mintha a villamossín egy szent tehén lenne: sokan nem mernek olyan helyen tekerni, ahol sínek vannak. Pedig Prenzlauer Berg negyedben egyszerű piktogramokkal jelzik, hogy „gyere, tekerhetsz itt is” – és működik. Mindenki tudja, hogy kell sínt keresztezni, és hogy vigyázni kell a résekkel. Talán nálunk is működne, bár ehhez az sem árt, ha sikerül úgy megépíteni valamit, hogy pár éven belül ne essen szét az aszfalt, mint például a Nagykörúton és a Népszínház utcában.

Berlinben is van minimál-közbringa, a Deutsche Bahn (államvasútak) kezelésében lévő call-a-bike rendszer.

A berlini távolságok legyőzésében az egyik legjobb módszer a bringa és a tömegközlekedés kombinálása. Míg Budapesten tíz éve ígérik, hogy a metróból legalább a kerekesszékesek nem lesznek kizárva, a Berlint átszelő földalatti és S-Bahn járatokon egyszerűen lehet bringát szállítani. Ehhez nem kell más. mint 1-2 kerekesszékeseknek és babakocsisoknak is kényelmes lift, meg felhajtható üléses kocsirészek.
(For the record: a CycleChic.hu és a TEDxYouth nyári klubestjén a BKK vezetője megígérte a bringaszállítás megvizsgálását.)

Miközben a 1000 berlinire kétszer annyi bringa jut, mint autó (721 / 314) a bringás kultúra kitermelte a maga válfajait. Ahogy a korábbi posztokban bemutattuk, a bringa önkifejezés, de ugyanakkor a mindennapos közlekedés része is. Fejlett bringás kultúrákban pedig a többség a mindenre alkalmas, sárvédős, csomagtartós, kényelmes, egyenes háttal tekerhető bringákkal jár. Ez a típus a legalkalmasabb a közlekedésre, öltözzünk bármibe is.

Fejlett bringás kultúrák tartozéka a teherhordó bicaj. Nagyüzemi vízszállítás, postás felszerelés és cargobringából épített kifőzde látható a következő képeken.

Híres underground bringás kocsma, szerviz és futárcentrum, a Keirin:

Bio kenőanyag:

És imádjuk a parkokat, főleg, ha bazinagyok és repterekből váltak szabadidős hellyé:


Mit hoznánk haza Berlinből?

A bringázásra való hajlandóság láthatóan megvan itthon is: évente 80%-100%-al növekszik azok száma, akik biciklivel közlekednek és ez a folyamat csak önmagát gerjeszti. Azt már nem kell bizonygatni, hogy a bringa gyors, egyszerű és olcsó közlekedési eszköz mindenkinek. Berlinből a városvezetői hajlandóságot szeretnénk Budapesten látni. A kultúra tud magától is fejlődni,de Budapesten már nem várhatnak tovább az elmaradhatatlan infrastrukturális változások, fejlesztések, amik megoldják a mára kialakult kissé kaotikus helyzetet. Azt szeretnénk, hogy egyszerű és olcsó beruházásokkal legyen élhető a város. Hogy ne kelljen minden egyes bringatárolóért harcolni (Berlinben még a házak előtt is vannak) és ne maradjanak ki az adekvát megoldások egy-egy fejlesztésből. Hogy ne érje be a városvezetés a középszerrel, hanem merjen változtatni. A Magyar Kerékpárosklub egyre bővülő tagságával ezen dolgozik, de még mindig van mit tenni. Addig is itt egy rakás példa, kezdjük a magunk háza táján a változást és vegyük át a kezdeményezést.

Korábbi berlini bejegyzéseinket nézd meg itt.

További berlini bringás streetstyle-ért kövessétek a Berlin Cycle Chic oldalt, ami erős magyar vonatkozással büszkélkedhet.

Köszönjük a Szimpla Badehaus-nak és Reittinek a bringákat, amiken szanaszét szelhettük a várost!

A bejegyzés trackback címe:

http://cyclechic.blog.hu/api/trackback/id/tr74812020

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.05. 11:33:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.03. 09:54:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Rejtélyes Múzeum körút 1/b 2012.10.02. 13:27:53

Ez az épület a legjobb példa arra, hogy a belvárosban iskolába, munkába loholva, sietősen ügyeket intézve sokszor fel sem emeljük a fejünket, nem nézünk a földszinti üzletek fölé. Alul a szinte mindig teltházas McDonalds, felül a hatvanas években tákol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

A csótány is ember 2012.10.01. 15:44:59

Ez valószínűleg nagyon picit mutat meg az egészből de azért érdekes... ki tudja geyszer az életben még odakerülhetek és ki is próbálom. :)

Anti Anyag (törölt) 2012.10.01. 15:53:34

Nálunk pár év alatt hihetetlenül sok lett a bringás, de ezt a bringás infrastruktúra nem követi. Itt valahogy úgy vannak vele, teker a bringás egyet a ház körül és a bringautak is általában sehonnan sehová vezetnek, a sokukon kifejezetten veszélyes bringázni, mert az valójában autóút, vagy teljesen tönkrement járda.

Sugárirányban kifelé tartó bringautak kellenének, körgyűrűkkel, hogy a másikra is rá lehessen menni. Elég nyilvánvaló, hogy a legtöbben hétvégén kifelé mennek. Ezzel az autófolyam is csökkenthető, hiszen egy jó bringaúton dolgozni, tehát befelé is van értelme menni. Így kihasznált is lenne.

halar 2012.10.01. 15:59:28

@Anti Anyag: igazából nem is biztos, hogy bringaUTAKban kell gondolkodni.
amszerdamban is azt láttuk, hogy általában van megoldva mindenhol a forgalomcsillapítás és adott helyhez adott megoldást választanak. valahol pl egy egész utcát lassítanak le (mint itt a fahrradstrasse), amivel mégis sokkal többen tudnak biztonságosan közlekedni. máshol sávokat építenek, nagyforgalmú utak mellett pedig kellő beavatkozással csinálják a cuccost.
szóval sztem a megoldás az általános forgalomcsillapítás aminek része lehet adott esetben az ilyen-olyan infra.

GaZe 2012.10.01. 16:02:03

@Anti Anyag: ezek a folyamatok nem csak úgy a semmiből szoktak egyszer csak "lenni" :)
Ehhez az kell, hogy az polgarok aktivan erdeklodjenek a megoldasok felol, zaklassak valasztott kepviseloiket az igenyeikkel, tamogassak a szakmai- es erdekvedo szervezeteket (pl Magyar Kerekparosklub) es akkor elobb-utobb a dolgok megvaltoznak.
Lathatod, 10 eve meg mindenki azt mondta, hogy Budapesten keptelenseg kerekparral kozlekedni. 5 eve mar-mar valami elkezdett derengeni, 2012-ben meg a varosrol cikkeznek, mint kerekparos terjedes szempontjabol kovetendo pelda.
Lehet azt, csak akarni kell, sokan, egyuttes erovel, okosan es kitartoan.
Menni fog.

skovalsky 2012.10.01. 16:28:56

Ezek németek, ha csinálnak valamit az meg van csinálva ez nem a tessék lássék magyarország. Továbbá ehhez kultúra is kellene az elb@szott autós meg bringás fejekbe, hogy megtudjanak állni a zebra vagy lámpa előtt. Egy német nem hiszi a zebráról, hogy a pcsét akarja lefűrészelni ezért megáll előtte.

Shopping 2012.10.01. 17:13:14

Van EGY KIS KÜLÖNBSÉG!!!

Németországban már azért megbünteti a rendőr a biciklist, ha nem a menetiránynak megfelelő oldalán teker a biciklisávnak!!!!

Amíg nálunk a biciklistákra nem vonatkozik a KRESZ, ( piros lámpán 10-ből 9 átmegy, egyirányúba szemben, zebrán át, stb.) addig NE IS LEGYEN azonos körülmény mint a KULTURÁLTAN Bicikliző NÉMETORSZÁGBAN!

Csuvakka a migráns vuki 2012.10.01. 17:20:43

Nemrég jártam Berlinben. Őszintén mondom, pokoli volt az a rengeteg biciklis. Komolyan féltem a járdán gyalogolva. Szóval szerintem átestek a ló túlsó oldalára.

halar 2012.10.01. 17:30:38

@ormány triktor: ezért nem kell a járdára tenni a bringautat. bp-n is lathato, hogy csak konfliktust szül. bicikli jármű, az úton a helye.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.10.01. 17:34:46

@Shopping: Berlinben minden biciklis átmegy a piros lámpán. Na jó, 50-ből talán egy nem.

Egyébként nem igaz, hogy a bringasávokat fejlesztik ezerrel. Valójában elég kevés a bringasáv, a legnagyobbrészt a járdán vezetett bringautak vannak mindenhol, és újonnan is rengeteg ilyet alakítanak ki. De mivel ugye a német autós kanyarodásnál mindenhol számít a bringásokra, és hátranéz jobbra is, ebből nem adódik semmilyen veszélyhelyzet. Közel egy évet bringáztam Berlinben, egyszer sem fordult elő, hogy a jobbra kanyarodó autó ne állt volna meg, hogy elengedjen.

Pirx 2012.10.01. 17:41:28

@Zigomer Trubahin: És gondolom teljesen normálisnak tartod, hogy magasról szarnak a szabályokra. Ugye?

Bambano 2012.10.01. 17:52:26

egy város nem attól lesz élhető, hogy a lakók igényeivel szemben biciklivel élhetővé teszik, autóval meg élhetetlenné.

GaZe 2012.10.01. 18:06:10

@Bambano: hát, Budapesten láthatjuk mit hozott össze az "autóval élhetetlenné tétel", szóval most talán ki lehetne próbálni a biciklivel élhetővé verziót. Mit veszíthetünk, év több tyzezer úrát elpazarolva a dugóban, szmogot, zajt, zsúfoltságot?

GaZe 2012.10.01. 18:09:15

@Shopping: nem akarlka kiábrándítani de itt is átmennek a piroson, ahogy Budapesten is átmennek a GYALOGOSOK is a piroson, meg a "én még sárgának láttam"-al az autóvezetők is.

@Pirx: speciel németországban van olyan kresztábla, hogy jobbra kis ívben zölded van kanyarodáskor, mégha a lámpa pirosat is mutat. tehát, ha OTT ez a szabály működik, akkor érdemes elgondolkodni, hogy ugyanazon szabály Mo-n vajon miért ne működhetne? Csak ha már ez az állandó ostoba piros lámpázás van pörgetve.
Hány baleset történik piros lámpán áthaladó kerékpárosból? És mennyi egyéb, SZABÁLYOSAN közlekedő esetében? na, ennyit erről akkor.

Art Mooney 2012.10.01. 18:24:22

tipikus ballib-komcsi tempó: állambácsi ADJON, és én mint önjelölt "szakértő" megmondom hogy mennyi pénzt és mire.

mert ugye az infrastruktúra az egyetlen akadály. uyge.

a kedves kerékpáros szervezet nem akar esetleg MAGA is TENNI valamit a síráson kívül?

ötletek:
- kampány a PIROS LÁMPA tiszteletben tartása mellett
- kampány a GYALOGOSOK jogainak tiszteletben tartása mellett
- kampány a KRESZ megismertetéséért
- kampány a KÖTELEZETTSÉGEK betartásáért
(ó, a jogokat már nagyon ismerik a bringások)
- kampány a KULTURÁLT biciklisközlekedésért

ez nem lehetetlen feladat, pénz sem kell hozzá, mégse látok ilyesmit!

ezekre hogy nem jut annyi energia, mint a lobbizásra? nocsak...

persze a TÖBBI résztvevőbe (autós, állam, gyalogos) mindig jut erő belerúgni, valahogy a saját házuk táján sose söprögetnek... a világ álljon vigyázzba hogy a sok arrogáns bunkó kiélhesse magát (tisztelet a kivételnek)

tipikus komcsi viselkedés

Art Mooney 2012.10.01. 18:25:09

sose->nagyságrendekkel ritkábban

halar 2012.10.01. 18:26:24

tipikus komcsi viselkedés, hogy csak ír, de nem néz utána:)

¿Qué tapas hay? 2012.10.01. 18:34:02

Amit még érdemes lenne "elhozni" Berlinből, mert Budapesten nincs:

1) Teljes kiépítésű (2×2-3-4 sávos) elkerülő, valamint a városi úthálózattól szintben elkülönített többsávos harántoló autópálya-hálózat, ami gykorlatilag mentesíti a város úthálózatát a tranzitforgalomtól.
2) Kiterjedt, a városi úthálózattól független tömegközlekedési rendszer (gyorsvasúti hálózat (Ringbahn, Stadtbahn, Nord-Süd-Bahn), tíz metróvonal (oké, az U55 egy vicc, de még van azon felül kilenc)) Kétirányú átmenő nagyvasúti vonal, jelentős elővárosi, ill. regionális forgalommal.

Ezekből adódóan, a városon belüli utazáshoz gyakorlatilag nincs szükség autóra, biciklivel bármelyik vasúton lehet utazni, a megállók pedig mindenüll megközelíthetők lifttel. Innentől egyszerű a forgalomcsillapítás.

midnight coder 2012.10.01. 18:37:36

Szart sem ér a bicikliút, forgalomcsillapítás ha az utcán hagyott biciklit pár óra alatt elviszik a túlszoláriumozottak. Ráadásul tenni sem hova tudod - egy panelház N. emeletére elég macera felvinni (éjszakára meg nem lehet lenn hagyni kikötve sem, lásd fenn). Kb. ugyanez a helyzet a melóhelyen is. Portás bácsi nagyot nézne, ha az irodaházba akarnám bevinni a drótszamarat.

halar 2012.10.01. 18:42:42

@midnight coder: olcsó bringa, drága lakat a megoldás meg persze elég tároló. és akkor nem kell szoláriumozni sem..

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2012.10.01. 18:45:03

Szerintem Budapest bringalizálása azért tűnik lassú folyamatnak, mert a városvezetés jókora késéssel reagál az igényekre és a változásokra. Szerencsére egyre több a bringás, egyszerűen a számunk kényszeríti ki az autósokból a normálisabb viselkedést, ez az irány nem rossz.

Ahol nyitott az önkormányzat a fejlesztésre (V-VI. ker), ott épülnek használható bringatutak. Ahol nem (Zugló), ott a maradék is szétrohad. A Stefánián biztonságosabb és kényelmesebb a bringautas járdával (!) szemközti oldalon menni, mert jobb minőségű az út.

A Kerékpáros Klub is lehetne kicsit erőszakosabb, érdekérvényesítőbb a bicikliutak felújítása, sima aszfaltra cserélése mellett, mert a térkő sokmindenre jó, de tekerni nem. Szakértő módon, használatra tervezett bicikliutak/sávok kellenek.

Sajnos itthon az autólobbi elég erős, mert egy bizonyos rétegnek ez az egyik legfontosabb státuszjelző tárgy - vagy inkább fogalom, mert az autó, gurulásra alkalmas, kényelmes eszközként gyakoribb az utakon, mint a nyálcsorgattató verzió :) Egy primitív embernek az önképe csorbulna, ha át kéne szállnia bringára, holott nagyon sok szempontból jobb. Nem mindből, de az előnyök széleskörű felismeréséhez még sok idő kell.

Béla, tudod a Béla 2012.10.01. 18:47:14

@skovalsky: "Továbbá ehhez kultúra is kellene az elb@szott autós meg bringás fejekbe, hogy megtudjanak állni a zebra vagy lámpa előtt. Egy német nem hiszi a zebráról, hogy a pcsét akarja lefűrészelni ezért megáll előtte. "
Egyébként meg nem! A német, osztrák bringások nagy része ugyanolyan tahó mint a magyar megfelelője, simán átmegy a piroson is, tisztelet a kivételnek. Érdekes módon viszont a smkp-sek és motorosok sokkal szabálytisztelőbbek.

Tocvarek 2012.10.01. 18:55:26

@GaZe:
Úgyegyébként nincs igazad. Meg tudod tekinteni a legegyszerűbb példát magad is, a Rákóczi utat és a nagykörutat. Kevés a parkolóhely, alig lehet megállni, üres üzletek és gagyiboltok sorakoznak a mentén mert nincs vásárló, kevés a színvonalas üzlet. A kerékpáros közlekedés fejlesztésének csak akkor lenne értelme, ha az öltönyös paraszt is le tudná rakni, valahol nem kőbánya külsőn, egy P+R-ben, garázsban stb. az Audiját és ráülhetne egy bérbringára.

halar 2012.10.01. 19:01:45

@Parmezanidész: a kerékpárosklub munkájának ereje és sikere attól függ, hány tagja van. te tag vagy?:)

jantschee 2012.10.01. 19:04:47

Ne áltassuk magunkat, a berlini bicikliket ugyanúgy viszik, mint a cukrot. Más is írta, hogy van itt is piroson átmenés, de a kerékpárúton szembebringázás sem szokatlan.

Még egy tárgyi kiigazítás: Berlinben tényleg kevés autó van - papíron. Ugyanis a kötelezö biztosítás duplája annak ami a szomszéd faluban. Tehát aki teheti, a szomszéd faluba vagy valahova máshova jelenti az autóját, mert úgy olcsóbb. (v.ö. Budapesten lakom, az autóm a vecsési lakcímü unokatesó üzemelteti.)

A képek nagyon szépek, de ha a fotós kilépett volna a Prenzlauer Berg-Mitte kerületekböl, nem áradozna ennyit. Rázós a bringázás, régiek, keskenyek a kerékpárutak. Ahol nem kötelezö használni, én, mint mindennapi felhasználó inkább az autókkal tartok emiatt.

Tapasztalat: egy év Koppenhága s egy év Berlin után egyértelmüen Koppenhága nyert az összehasonlításban, az eltérö kiépítési mód és a messze magasabb minöség miatt.

halar 2012.10.01. 21:58:23

ja, aha. ahhoz pont. minden máshoz nem, de a kerékpározáshoz pont igen. lol.

GaZe 2012.10.01. 22:12:41

@Tocvarek: és vajh mitől döglött ki az a körút? talán nem a sok arra járkáló autóforgalomtól, szmogtól, zajtól, zsúfoltságtól?
a bkv pedig világviszonylatban nem olyan ótvarosan szar, mint ahogy azt sokan szeretik mondogatni - különösen akik jegy/bérlet nélkül bliccelnek, és még büszkék is rá.

GaZe 2012.10.01. 22:16:12

@jantschee: oo.. itt nem volt kerdes, hogy belrin vagy cph a jobb, hanem hogy budapest a berlini megoldasokat tudja legjobban/legkonnyebben/leghatekonyabban/leggyorsabban atvenni, adoptalni. budapesten sosem lesznek olyan infrak, mint cph-ban, es ez igy jobb is.

GaZe 2012.10.01. 22:22:28

@midnight coder: nem akarlak lelombozni, de pl amszterdamban is ugy vittek a biciklit, mint pinty (es nem csak a 'tulszolariumozottak' hanem tisztes, derek, joravalo, feherboru heroinista junkiek)
aztan a varos elkezdett lakatkampanyt tolni, a rendorseg meg olyan akciokat, hogy a junkienak oltozott rendor kinalta fel eladasra a bicajt 10-20 euroert, majd a vasarlot buntettek meg, ezaltal visszaszoritottak a keresletet a lopott biciklik(egy reszere).

KergeK@csa 2012.10.02. 15:22:01

@Shopping:
Tisztázzunk 2 dolgot:
- Magyarországon láthatóan mindenki leszarja a KRESZ-t:
. bringás/gyalogos átmegy a piroson, autós a "narancssárgán"
. autós leszarja a zebrát, a megállni tilosat, a sebességhatárokat
. bringás járdázik, egyirányúban szembe teker (engedélyező tábla nélkül)

- A másik pedig, hogy a hatályos magyar KRESZ nem tiltja a biciklis áttekerését a zebrán, NEM kell leszállnia róla.
Viszont az autósoknak csak a gyalogosoknak (így a kerékpárját toló gyalogosnak) kell elsőbbséget adni.

Tehát:
A kerékpáros átkerekezhet a zebrán, viszont az ott közlekedő autóknak elsőbbséget kell adnia, tehát nem "vágódhat" ki eléjük.
Viszont amennyiben az autók megálltak (akár neki, akár gyalogosnak, vagy közlekedési lámpa miatt), vagy nincs is autóforgalom, akkor teljesen szabályosan áttekerhet.
A fentieket a Rendőrség a police.hu oldalukon megerősítették: www.police.hu/data/cms973820/bunmegbringa0724.doc
"Megjegyzés: zebrán az elsőbbség csak a gyalogosokra vonatkozik. A biciklisekre csak akkor, ha a zebránál leszállnak és tolják a biciklit."

És hogy hogyan juthat a biciklis a járdára? KRESZ szerint:
- ha 12 éven alúli
- ha az úttest kerékpározásra alkalmatlan (pl. kockakő)
vagy például a vidéken elterjedt szokás szerint, miszerint a bickliút végetér a kereszteződés előtt, majd utána újra elkezdődik. (táblával jelezve.)

--
Tehát még te is - aki a KRESZ-re hivatkozol - rosszul tudod.

nowy 2012.10.03. 13:01:03

@Art Mooney: azért mert te nem látod és még csak nem is nézel utána mielőtt sértegetve hozzászólsz, nem azt jelenti,hogy nincs. A klub csinált már kampányfilmet a járdán biciklizés ellen ( pl ezt : www.youtube.com/watch?v=8ngo5Fa2aRw ) a honlapon elérhető,de nyomtatott formában is rendszeresen oszt kerékpáros kisokost,tavasszal pl 15000 db készült el (kerekparosklub.hu/files/kisokos/MK-KISOKOS_online.pdf).Ebben le van írva,milyen felszerelés kell,hol lehet tekerni,stb. Több területi szervezetnél is van "Bebiciklizés", ahol gyakorlott kerékpárosok oktatják a bizonytalanokat (kerekparosklub.hu/bebiciklizes ) Ezen kívül a legtöbb tervezőnek fogalma sincs a kerékpárút tervezéséről, ezért a klub, a közlekedési munkacsoport révén (akik mérnökök) jogosan kritizál illetve áll ki a kerékpáros közlekedés - valamint ez által az összes közlekedő - érdekeiért.

2012.10.03. 20:57:05

Elorebocsajtva, hogy bicikliparti vagyok, azert marhara erdekes ez a blog is.
A kulturarol meg a coolsagrol papol, meg kepeket is mutat, plane, hogy mindezt megdobja a "Berlinben elemi iskolában oktatják a közlekedést, ami olyan tudást jelent, amire mindenkinek szüksége van. Nem gyalogos és bringásjogsit kell követelni, hanem oktatni. És beválik. Következő képeken gyermeküket szállító (leendő és mostani) szülők, illetve óvodák, iskolák és munkahelyek bringaparkolói láthatóak." veretes dumaval is.
Azert megneznem azt a kedves, cool es kulturalt apukat, hogyan kezeli azt a helyzetet, amikor mondjuk a padka megdobja. Biztos meguszna kisebb serulesekkel mert a kib. gyereken landolna. A jobboldali kepen levo lelkiismeretes anyuka, az ev szuloje holtverseny gyoztese is biztos hamar tultenne magat azon, ha a gyerek egy nagyobb fekezes utan egy kocsi alatt vegezne.
idiotak, ez nyilvanvalo, de legalabb egy ilyen blodon kellene azt mondani, hogy ezt ne igy.

ob.szerver 2012.10.03. 20:59:55

Szerencsére a berliniek nem olvasták Tóth Gy. László fideszes megmondóember örökbecsű szavait:

"A kerékpárosok a modern kor hőseinek hiszik magukat, pedig csak egy rosszul szervezett társadalom bomlástermékei ők."

Így azután nem csoda, hogy a magyar közgéptársaság gyorsnaszádja rohamtempóban hagyja le a rosszul szervezett német társadalmat, bomlástermékeivel együtt.

J.László 2012.10.03. 22:00:00

Berlinben is akkora köcsögök a bicajozók, mint Budapesten?

Martian (törölt) 2012.10.03. 22:03:56

@ob.szerver: "rosszul szervezett társadalom bomlástermékei"

Ha már a rosszul szervezett társadalom képtelen kiinnoválni magából valamilyen hatékony közlekedési megoldást, mondjuk a teleportációt... vagy beérem egy repülő DeLorean-nal is! :)

Martian (törölt) 2012.10.03. 22:07:46

@Zigomer Trubahin: "a legnagyobbrészt a járdán vezetett bringautak vannak mindenhol, és újonnan is rengeteg ilyet alakítanak ki."

A hazai helyzethez képest talán az is pozitívum, hogy a járdás bicikliút legalább nem kétirányú...

J.László 2012.10.03. 22:09:46

@ob.szerver:
"A kerékpárosok a modern kor hőseinek hiszik magukat, pedig csak egy rosszul szervezett társadalom bomlástermékei ők."
Sok igazság van ebben a mondatban.

Martian (törölt) 2012.10.03. 22:14:22

@GaZe: az még hagyján, hogy az összes közlekedő hajlamos így-úgy átmenni a piroson, na de legalább nézzen körül és tegyen meg mindent a veszélyhelyzet elkerülésére.
Nem az az igazi gáz, ha a bringás egy kihalt piros lámpás zebrán átsiklik, hanem ha a keresztirányú forgalomba ész és fékezés nélkül megy bele! Nem egy ilyet láttam, sőt, az egyiket (bringával) utol is értem a zöld után és lebazmegoltam rendesen!!

alien 2012.10.03. 22:51:23

@Anti Anyag: hát ez meglepő végre valami jó szöveg :)

dukeekud 2012.10.03. 23:21:11

Szerintem egyszeruen olcson lehetne fejleszteni a kerekparutakat. A mar meglevo utakat el kell venni az autosoktol. Mindenhol ahol van legalabb ket sav, az egyiket at kell addni a kerekparosoknak. Az autosoknak ugyis tokmindegy, hogy 1 vagy 2 savban ulnek egesz nap az altaluk okozott dugoban, mert ugyis csak az autoban ucsorges a lenyeg.

GaZe 2012.10.03. 23:43:15

@Martian: ez urban legend.
pontosan ahogy te sem mész keresztül a keresztirányú piroson, mert nem akarsz karambolozni, úgy egy ember, ha kerékpárra ül, sem lesz a saját maga ellensége.
ezt a piros lámpa dolgot a magyar nyelvű fórumokon úgy kezelik, mintha itt évente több ezer baleset történne azért mert valaki kerékpárral átmegy a piros lámpán, miközben az ebből fakadó balesetek gyakorlatilag említeni is alig való mennyiségben történnek (mivel pontos statisztika nincs róla, ezért csak az elbeszélések, említések, házilagosan vezetett "leltárok" alapján merem ezt kijelenteni, de a Magyar Kerékpárosklubnak bizonyára vannak erre statisztikái, viszont ők meg nem pont ezt említik, mint legfőbb veszélyforrás, tehát nem tartom valószínűnek, hogy egy szakmai szervezet ne beszélne ilyen fontos problémáról - ha lenne ilyen probléma /azt meg hagyjuk hogy de mert a Kerékpárosklub majd biztos elhallgatja a tényeket, mert ők abban érdekeltek, hogy.. káosz meg anarchia, meg szabadkőművesség../)

(privát véleményem erről hogy pusztán arról van szó, hogy ha már én nekem itt kell állnom autóval, akkor nehogymá a másik el tudjon menni. Miközben az egész teljesen egyszerűen orvosolható annyival, hogy aki teheti, az üljön kerékpárra. A dugó is kisebb lesz, amitől nőne a stressz amiért a másiknak akarnának rosszat a Zemberek.)

Csaggasz 2012.10.04. 01:10:28

fasza cucc, imádom berlint, de épp idén ősszel figyeltem nagyon és sok óra csavargás után azt kell mondanom, ott is sok kis paréj megy át piroson. nálunk 10/9, ott mondjuk 10/4
az viszont komoly különbség, hogy ott jók és biztonságosak a bicajutak, a piroson átmenés se egy szuicid művelet sokszor, míg nálunk ha zöldön mész se biztos, hogy túléled, arról nem is beszélve, amikor mondjuk sávot kell váltanod kereszteződés előtt az úton... Berlin egy kevésbé szép város, mint Budapest, de még a sok hippivel és bevándorlóval(sőt pont velük) is sokkal élhetőbb és jól működő

Sir Pihe 2012.10.04. 01:29:02

Most kissé árnyalom ezt a csodálatos Berlini képet. Magam ugyancsak 2 éve 2 kerékkel járok mindenhová és sokmindent az első időszakban hasonlóan érzékeltem mint a blog írói. Látom hogy berliniek nagyon nyomják a bringa témát és h évekkel járnak a pestiek előtt, bár mintha pesten a fejlődés üteme nagyobb iramot venne. Itt a legutóbbi számláláskor, ha jól emlékszem pl Kreutzbergben 40%-nál magasabb használatot mértek. Ennek ellenére
nálam már lejjebb hagyott ez a lelkesedés. Azt gondolom ha itt komolyan betartatnák a Deutsch Straßenverkehrsordnung-ot, vagyis a német KRESZ-t, a bringával közlekedők aránya azonnal, drasztikusan lecsökkenne (talán még a Budapesti alá is!). Foglalkozásomból kifolyólag napi szinten találkozok velük, és komolyan nem hiszitek el, sokszor vissza-vissza sírom a pesti "siralmas" állapotokat. Itt a bringák kivilágítása formális mint informális, azaz vagy működik v nem, általában nem. A bringák állapota a fiatalok és "hippi élet/művészek" körében katasztrofális, pl ha leesik a lánc vagy defektet kap az illető, sokszor lebassza vhová, hogy aztán ott rohadjon az idők végezetéig, mert ellopni csak a működő képes a gépeket szokás (megjavítani,dolgozni vele, ugyanmár...).

Aztán, Berlinben a lámpák beállítása "kaotikus", szinte pirostól-pirosig mész bringával, autóval tökmindegy zöld hullám nincs! Az autósok valóban toleránsabbak a bringásokkal, de van 1 pár számomra felfoghatatlan idióta szokásuk, (különösebben némelyik migráns negyedben!) mint h megállnak az út közepén az autójukkal és ott hagyják, persze vészvillogó nuku...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.04. 08:30:04

Olvasva ezt a blogot, mindig felmegy a vérnyomásom. Leszögezném, hogy napi szinten tekerek Pesten. Nem értem,miért megy a sírás, hogy milyen szar a bicikliseknek stb stb. A belvárosban már kb a legkisebb utcákban is van bringaút vagy bringa sáv, a külsőbb kerületekben pedig az összes nagyobb útvonal mellett szintén van. Azt se értem, mi baj van azzal, hogy a bicikliút kétirányú?Jaa, nem lehet cseverészni közben. Hát baszdmeg ülj be egy kocsmába ha cseverészni akarsz. Én mostanság csak pozitív példát láttam az autósok részéről. Ha pl egy pirosnál csorgok szépen előre, az esetek 90%ában húzódnak az autóval, hogy helyet hagyjanak nekem. Csak épp be kell tartani a szabályokat,és nem azt gondolni, hogy nekünk bicikliseknek mindent szabad, hogy mi vagyunk az ultimate közlekedők a városban. A legnagyobb baj az, hogy sokan azért kezdenek tekerni,mert az milyen menő,meg kúúl, közben ha elmegy mellettük egy busz, összeszarják magukat.

zselena 2012.10.04. 08:44:29

1.15eves bp.i värosibrigäs multtal most berlinikent itten tekerni KIRÄLYSÄG!
2.piroson itt is csak a szuicidok mennek ät, nem szämottevö darabszäm, ö bajuk
3.ha egy värosban ily sok szülö bringäval szällitja gyermekeit, az a hely okes (nezzetek meg bp.en az aränyokat!)
4. tömegközlekedes es bringa (ejszaka is!) kompatibilis,kenyelmes es olcso ( ooo, a bp.en HEVezes, väll föle emelt bringät behajitani a kocsiba :)
5. ha lezärod, akär napokra is, akkor erintetlenül megtalälod
6. tenyleg otthagyjäk elromlott bicajokat, okos bringaszervizesek összeszedik, megjavitjäk, fillerekert veheted-viheteted...
7.itten a rendör nem azert el h a veredet szivja, ha tenyleg megserted a kreszt, max figyelmeztet
8. bärkinek javaslom jöjjön ki pär napra, bereljen bringät (pär euro/nap), es csak järja be a värost, es tegye felre a jo kis mädzsär enbringäs-teautos-tegyalogos beidegzödeseit, egyszerüen ciki igy gondolkodni :)
Wilkommenn!

bocibocitarka 2012.10.04. 09:02:32

Tetszik a bejegyzes. Azonban van par olyan kulonbseg a ket varos (orszag kozott) az en megfigyelesem szerint, ami miatt az en eletemben mar soha nem erunk oda, ahol most a nemetek vannak.
1.) Berlin es a nemet nagyvarosok jelentos resze sokkal tagasabb, sokkal tobb terrel rendelkezik, mint a szuk Budapest. Ez fizikai korlatot jelent a kerekparos fejlesztesekhez.
2.) a kerekparos kultura eleve mas, itt a biciklis a forgalom szerves resze, jobban figyelnek rajuk, szamolnak veluk. Sokszor erre ra is jatszanak (pl. nem neznek korul), eleve elvarjak, kikenyszeritik a "jogaikat" az uton.
3.) Nemetorszag sokkal aktivabb. Ha kimegyek tekerni a kozeli erdobe, barmikor, tele van. Foleg kozepkoruakkal es idosebbekkel. Neha nagyon oregekkel. Megtehetik, raernek, anyagi gondjaik nincsenek es szeretnenek sokaig elni. A szomszed nyugdijas hazaspar naponta teker 20-30 km-t. Nem tulzok, latom oket nap mint nap, beszelek is veluk. mutatjak a kerekparos terkepukon az aznapi adagot. Az autojukban nem eloszor merul le az akkumulator, mert nem mennek vele. Bar amikor otthon voltam is talalkoztam olyan hetveneves bacsikaval, aki minden nap megteszi a Veszprem - Balatonalmadi tavot, de sajnos o extrem kivetel. Meg az is igaz, hogyha leszallnak a nemetek a bringarol, akkor azonnal ragyujtanak... Sorolhatnam meg a peldakat, az a lenyeg, hogy evtizedes, szocializacios es attitud kulonbsegeink vannak, ami miatt csak alom marad, es a kulonbseg maximum szukulni tud, de igy is oriasi marad.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.04. 09:13:09

Talán első körben el kéne jutni a bringásoknak a szabálytiszteléshez, a kötelességek betartásához, oszt ha 1-2 éven keresztül azt lehet látni, hogy nincs baj a bringásokkal, akkor lehet kérni. Nem követelni, ahogy most teszik.

(Trolloknak: 2x2=5. Néhány itteni beteg troll matematikája szerint számolva.)
(Az "első"kifejezés jelen aspektusban nem matematikai végeredmény, kéretik a szöveg szerint kezelni, nem agyatlankodni vele.)
(Ettől függetlenül várom az idióta trollokat, szeretem etetni őket.)

Martian (törölt) 2012.10.04. 10:41:48

@GaZe: "pontosan ahogy te sem mész keresztül a keresztirányú piroson, mert nem akarsz karambolozni, úgy egy ember, ha kerékpárra ül, sem lesz a saját maga ellensége."

Nem vezetek erről statisztikát, de a srác előttem tekert a József A. utcán. A Bajcsy-Zs. kereszteződésben piros volt a lámpa, keresztirányban 2x3 sávon ment a forgalom (hétköznap délután, bár nem érték egymást az autók). Megdöbbenve látom, hogy a srác se nem fékezett, se nem tekingetett balra és jobbra, lazán áthajtott... lehet hogy titkos jedi lovag volt és érezte hogy éppen átcsúszik egy forgalmi résen, de józan ésszel mérve teljesen szuicid volt.

GaZe 2012.10.04. 11:13:51

@Martian: még mindig nem értem miért lenne egy kerékpárt használó ember jobban önmaga ellensége (hogy átmegy apiroson miközben nem győződött meg annak veszélytelenségéről 100%ban) mintha ugyanezt autóval vagy gyalog tenné. A kerékpáron ülő ember nem külön állatfaj.

GaZe 2012.10.04. 11:21:07

@Don Quixote de la Ferko: mert? most a kerékpárok okozzák Budapest legnagyobb gondjait? A kerékpárhasználat miatt hal meg több ezer ember évente idő előtt a légszennyezés, zajártalom és hasonlók miatt? a kerékpároktól van bedugulva a város számos útja?
Ugyanmár. Mondjuk félek, hogy te ebből arra következtetsz, hogy most az "autósok" ellen beszélek, miközben nincsenek "biciklisek" meg "autósok" csak emberek vannak akik egy adott közlekedési eszközt választanak. Az egyikből el tud viselni nagyobb mennyiséget a város és a benne lakók, a másikból pedig már réges-régen túl sok van az utakon. Lehet mérlegelni, hogy melyik mennyire kártékony a város és a benne lakók számára.
(aztán esetleg eljutni oda, hogy jelenleg épp a városi közlekedés van átalakulóban. eddig a motorizált egyéni közlekedési módoknak engedtek teret a várostervezők és döntéshozók, ám mostanra világosan kiderült, hogy ez a mód nem tartható fenn és ez a mérték már túlságosan káros, ezért most átalakul az eddig megszokott rend. Ez ellen lehet ágálni meg kitalálni kismillió indokokt, hogy bringarendszám meg há'deátmennekapiroson, de ettől még a változást nem fogja megállítani semmi. És csak annyi történik, hogy a szükségszerűen bekövetkező változásokat próbálják elodázni és késleltetni az alkalmazkodásra képtelen, rugalmatlan figurák. )

Martian (törölt) 2012.10.04. 12:31:14

@GaZe: Tapasztalatom szerint egy számban viszonylag jelentéktelen, ámde kirívó, negatív általánosításokra alkalmas kisebbségről van szó, amelynek megfelelője megtalálható a gyalogosok és a gépjárművezetők között is.
Talán azért a bringások volnalán feltűnő a jelenség, mert a gyalogosok ritkán haladnak az úttesten, illetve autót vezetve azért van egy alapvető figyelem, már csak a sabasség miatt is.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.04. 14:24:01

@GaZe:

"mert? most a kerékpárok okozzák Budapest legnagyobb gondjait?"

Láttad valahol, hogy ezt írtam?

" A kerékpárhasználat miatt hal meg több ezer ember évente idő előtt a légszennyezés, zajártalom és hasonlók miatt?"

Egyszerű agy, egyszerű gondolkodás, egyszerű riposztok, ahogy azt egy bringaimádótól megszokhattuk.
Ha nem lesz autó, nem halunk meg? Dohányzás, ital, káros szenvedélyek?
Szerencsejáték?
Mutassak neked olyan bringást, aki veled hasonló módon hörög az autók ellen, de a kábítószer már kedves neki.
Ismét olyan érvet hoztál fel, ami nem ide való.

A közlekedésről:

El kéne jutni odáig, hogy felfogjátok, mindenki saját döntése alapján használ közlekedési eszközöket. (A nagy tepsit eltartani nem bíró, de kell a tepsimerci, mert a szomszéd cigónak is audija van típusú túlnyújtózkodott, csóró szerencsétleneket hagyjuk ki a buliból, nem róluk van szó)
Tehát. Letojom, ha bringával jár valaki, de ne akarjon engem is rákényszeríteni, mert azt viszont nem tűröm.

Hogy még érthetőbb legyen. Azzal jársz amivel akarsz, én is azzal járok, amivel akarok, és amíg én nem akarlak téged autóba ültetni, addig neked is kuss, hogy mibe ülök. Érthető volt?

Környezetszennyezés.
A bringa valóban nem szennyez. Ott. Helyileg. Környezeti lábnyomról hallottál már? Tudod, hogy néz ki az a város, ahol a "hú de takarékos, környezetkímélő" autókhoz gyártják az aksikat? Keress rá, gugli a barátod.
Tisztában vagy azzal, hogy a felhasznált, nem szennyező elektromosság máshol szennyezi a környezetet, nem az orrod alatt? Ettől még szennyez. Attól, hogy az orrod alá nem pöfög valami, az előállítása pontosan ugyanazzal az ipari környezetszennyezéssel jár, mint az autó. Nagyságrendeken lehet vitatkozni, de amíg több százezres csodavasakon ülve, a legmodernebb, méregdrága, környezetszennyezőbb technológioával készült cicanaciban ül a szerencsétlen a vázon, addig ismét csak kuss van. Majd ha a sötétzöld bringás szövi magának a ruhát a megtermelt gyapotból, vagy nyírja a birkát, és abból csinál magának ruhát, akkor lehet hőbörögni, addig sajnos csak megmosolyogtat az összes sötétzöld barom, aki állandóan a "nagy ember vagyok, mert én nem szennyezem a környezetet" mantrát harsogja ész nélkül.

Gumit mennyi időnként cserélsz a rozzant vázadon? 2-3000 km. Ha ezt összehasonlítod egy autógumival, majdnem ugyanott vagy előállítás, alapanyag mennyiség, gyártási környezetszennyezést nézve. (Beteg agyú trolloknak üzenem, nem érdekel, ha idebaszol egy idióta statisztikát, hogy a kerékpár élete alatt csak 60 kiló gumit használ el, de bezzeg az autó elhasznál akár 65 kiló gumit, le vele. További beteg agyú trolloknak, a számok hasraütésesek, elvekről van szó, nem grammra pontos számításokról, ahogy azt néhány szerencsétlen beteg barom itt elvárja).

Szóval hanyagolj ezzel a környezetszennyezés álcával, te is szarsz a környezetre, én is, kettőnk között annyi a különbség, nekem van pénzem autóval közlekedni, neked meg nincs, és ez téged roppant mód irritál.

GaZe 2012.10.04. 14:29:10

@Don Quixote de la Ferko: HÁHÁHÁHÁHÁ
Hát öregem, nálam megkaptad a blog eddig fennállásának legnagyobb közröhej-figurája díjat :))))
Arany minden szavad, egy rádiókabaréban.
Tehát a kerékpár környezetkárosítóbb, mint az autó, HÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁ.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.04. 17:47:01

@GaZe:

Látom, te sem a szövegértelmezésről vagy híres. Betegséged neve funkcionális analfabetizmus. Kezeltesd magad.

"Nagyságrendeken lehet vitatkozni, de amíg több százezres csodavasakon ülve, a legmodernebb, méregdrága, környezetszennyezőbb technológioával készült cicanaciban ül a szerencsétlen a vázon, addig ismét csak kuss van. "

Ez volt az a rész, amit nem tudtál megérteni, felfogásról már ne is beszéljünk és inkább hülyét csináltál magadból.

Martian (törölt) 2012.10.04. 18:56:11

@Don Quixote de la Ferko: persze, de ha élettartam alatt megtett kilométerekre vetítjük a környezetterhelést, egy autóéba még mindig belefér párszáz bringa.
Zéró környezetterhelése pedig még egy indiai zarándok szandáljának sincs...
:)

GaZe 2012.10.04. 19:19:09

@Don Quixote de la Ferko: nem értelmezni nem sikerült hanem elolvasni, mert az első pár sorod után bizonyossá vált, hogy gyakorló futóbolonddal van dolgunk :)
De semmi gond, fejtsd ki bátran az elméleteidet, biztos van még pár összeeszküvés amiben a kerékpárhasználó emberek (akik egyébként utaznak bkv-val meg autójuk is van, de ez ne zavarjon össze, a biciGlista az külön állatfaj, úgy úgy).
Amíg nem netto személyeskedés az egész és a szokásos átmennekapirosonrendszámotmegjogsitmegnemfizetnekadót felül tudsz újabb gyöngyszemeket mondani, addig csak nyugodtan.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2012.10.05. 13:39:37

@Don Quixote de la Ferko: Szerintem jelentkezz az EMPAMO-ba sajtóközlemény-írónak, tuti felvennének :)))

Don Quixote de la Ferko 2012.10.05. 16:27:32

@GaZe:

El sem olvastad, és lereagáltad.

Nagy ész vagy. Pont ahogy jeleztem. Köszönöm, hogy igazoltál.

@airdace:

Szerintem oda téged vennének fel. Apropó, mi az? Nagy baj, ha nem tudom? De el tudom képzelni, és téged jellemez, ha a kedvenc oldalad.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2012.10.05. 16:55:37

@Don Quixote de la Ferko: Egy kb 10 fős gittegylet, akik hasonló tartalmú szövegeket nyomnak: www.empamo.gportal.hu/gindex.php?pg=33799353&nid=5838715
Néha behívják őket a tv-be, hadd röhögjenek rajtuk.

Nyilvánvaló, hogy a kerékpározásnak is van ökológiai lábnyoma, de összevetni az autóéval... üzemanyag, alkatrészek legyártása, cseréje, fékfolyadék, olaj, hadd ne folytassam...

GaZe 2012.10.05. 16:56:19

@Don Quixote de la Ferko: na, meg valami epuletes? mert ha mar csak fikazas meg szemelyeskedes van akkor a dolgot befejezzuk.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.05. 17:23:53

@GaZe:

Írtam valahol, hogy hiányozni fog a butaságod? Páááá.

@airdace:

Lefordítva, hogy te is értsd:
Elismerted, hogy amit írtam, az igaz, tehát a bringának van ökológiai lábnyoma.
Beismerted azt, hogy vagy még nem jutottál el a 2.-3.- osztályig, vagy számodra semmi értelmezhető lenyomattal nem járt a cirka ezen osztályokban mások számára megismert "nagyságrend" kifejezés.

Örülök, hogy segíthettem.

Ha rám hallgatsz, jelentkezel 11.-nek kedvenc csapatodba, elnézve az eddigi műveidet, akár főnök is lehetsz közöttük.

GaZe 2012.10.05. 17:26:15

@Don Quixote de la Ferko: hat meg a tied hogy fog innen hianyozni.

bringasbosszanto 2012.10.05. 18:09:06

Okoskák.

Ennyire fájt, hogy igazat írtam, és egy buta bringás kénytelen volt beismerni?

Nincs annál szánalmasabb, mint amikor az igazmondót kizárjátok.

Csak így tovább, orbánisztán tárt karokkal várja a hozzátok hasonló szerencsétleneket. Aranykoszorús orbánseggnyaló lesz belőletek, húzzatok bele.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu