Hungarian Cycle Chic

Stílusos bringások, bringás stílusok.

Az utolsó Critical Mass-ünk

Biztos tudjátok, hogy a szombati Critical Mass volt az utolsó, ahogy ismerjük. Soha ennyien nem voltunk kint együtt, a 16 kilométeres távon 13 kilométeren keresztül egybefüggően haladt a menet.

Az is nagyon sok helyen elhangzott, hogy azért lett vége, mert a CM elérte eredeti célját: már megvan a valódi kritikus tömeg, eleinte a felvonulások hatására, majd öngerjesztő folyamatként annyian ültek a mindennapokban bringára 9 év alatt, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Olyan emberek fogtak össze, akik a köztük feszülő számtalan különbség és ellentét miatt talán soha nem tették volna ezt meg. Az eredmény pedig az ország és a világ csodája: pusztán civil erőből győzött a bringás forradalom! Ma már teljesen más lett Budapest, még akkor is, ha a lassan beérő fejlesztések még mindig a lakók mögött kullognak. Ezért óriási köszönet jár mindenkinek, aki valaha részt vett egy CM-en, a hőskorban fénymásolta a netről letölthető matricákat, terjesztette az igét vagy csak szimplán bringára ült a városban. Ők mind benne lesznek a történelemkönyvekben.

Közben ezer projekt nőtt ki a mozgalomból, ilyen a magyar Cyclechic is. És ilyen a Magyar Kerékpárosklub, ami most átveszi a stafétát a punkból mainstreammé vált mozgalomtól. A Kerékpárosklub a legnagyobb hazai bringás szervezetként képviseli a biciklivel közlekedők érdekeit. Népszerűsít, lobbizik, tárgyal, tervez. A Ti segítségetek nélkül viszont nem lenne kinek köszönni a mindennapos bringás fejlesztést, hiszen ahhoz hogy a te házad előtt is bringasávok fussanak és kényelmes parkolókban köthesd le a bringát, szükség van a tervezőink munkájára. És szükség van Rád, aki havi két buszjegy árába kerülő tagsággal, vagy az 1%-oddal fenn tudod tartani és számon is tudod kérni ezt a melót. Cserébe pedig egy rakás szolgáltatást is kaphatsz.

Ez a jövő. A Critical Mass pedig a történelem, aminek a számomra kedvenc felvonulása a 2005 szeptemberi volt. Amikor forradalmi hangulatban, de jókedvűen tekertünk át a városon, a menet épp hogy majdnem a saját farkába harapott. Ezt örökítette meg ez a videó:

Annyi patetikus sztorit tudnék mesélni erről a 9 évről, az aktivizmusról, a bulikról, a csomó jófej emberről, hogy nem férne ide. Úgyhogy inkább hoztunk pár fotót arról, hogy láttuk a mostani, utolsó CM óriási, felemelő és megható pillanatait.

Az utolsó bringaemelés a legjobb bringaemelés:

A Critical Mass utáni InStyle- Cyclechic bringás divatbemutatóról a következő posztban számolunk be!

A fotók többségét aron és gaze csinálta, a kutyás képet viszont Bottyán Marcelltől, a Lánchidas távolit pedig szentpétertől nyúltuk.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és kövess minket a facebook-on!

A bejegyzés trackback címe:

https://cyclechic.blog.hu/api/trackback/id/tr425242875

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az utolsó Critical Mass-ünk 2013.04.24. 09:52:01

Annyi patetikus sztorit tudnék mesélni erről a 9 évről, az aktivizmusról, a bulikról, a csomó jófej emberről, hogy nem férne ide.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycle chic

A bicikli nem egyszerűen közlekedési eszköz, hanem egy igazi stíluselem. Nem kér kompromisszumot, nem kell hozzá öltözni, hiszen maga öltöztet. És még a városokat is jobbá teszi. 

 

 

Van képed? Küldd el a cyclechicdothu [at] gmail [dot]com címre. Ha küldesz képet, egyben elfogadod, hogy utómunkázhatjuk.

Copenhagen Cyclechic

 

Címkék

andrássy (51) bad (33) bajcsy (66) bam (47) bicikli (156) budapest (806) cargo (43) critical mass (68) csaj (890) csajok (99) csizma (75) csomagtartó (71) cyclechic (113) divatbemutató (54) dupla (30) elegáns (102) eső (40) farmer (61) felvonulás (67) fiú (153) fixi (48) fotópályázat (35) gyerek (88) gyerekülés (33) harisnya (40) hátizsák (47) (30) ing (55) kabát (63) kalap (38) kesztyű (30) kiskörút (114) kosár (198) közbringa (33) külföld (78) kutya (44) lakat (31) lány (322) magassarkú (137) margit (52) margit híd (31) napszemüveg (125) (92) nyár (306) öltöny (73) ősz (276) pasi (469) pasik (31) programajánló (44) sál (100) sapka (94) szállítás (31) szoknya (149) táska (112) tavasz (367) tél (259) videó (112) virág (42) zakó (30) Címkefelhő
süti beállítások módosítása