Hungarian Cycle Chic

Stílusos bringások, bringás stílusok.

Lassulj Budapest!

Múlt héten volt a Slow Budapest mozgalom lassulós hete, ahol minden nap egy-egy slow-kihívás várta a budapestieket. A jóganap, olvasós nap, kikapcsoló vagy reggeliző nap mellett a Cyclechic.hu-val közösen tartottunk egy bringás napot is.

Slow Budapest33.jpg

A jól megszokott fotózkodó helyünkön vártuk pogácsával és egy nagy Cartographia térképpel az arra járókat, hogy rajzolják be merre szoktak, szeretnek vagy muszáj biciklizniük. Egy érdekes szubjektív térkép kezdett így kirajzolódni, amit viszünk még sokfelé, hogy még több vonal kerülhessen fel rá. Emellett fotózást is tartottunk, a képek alapján pedig meg szeretnénk ajándékozni a 3 legslowbringásabb bringást. A teljes fotóalbumot itt találjátok, jelöljétek be rajta magatokat vagy ismerőseiteket!

1012161_608607545830740_254709548_n.jpg1000792_608607482497413_800324025_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A nap alkalmából összeállítottuk a slow bringázás 5 princípiumát
:

1. AZ ÚTICÉLHOZ ÖLTÖZZ, NE AZ UTAZÁSHOZ!
A legjobb bringás ruháid a szekrényedben vannak. A városban megtett utak többsége pár kilométer és ehhez nem kell robotzsarunak öltöznöd. Első a stílus, második a sebesség.

2. NE SIESS, ÉLVEZD AZ UTAZÁST!
Aki rohan, az könnyen lemarad a legjobb dolgokról. Élvezd a napsütést, a menetszélt, a város szépségeit, a mozgást. Ne stresszeld szét magad a kocsik közt cikázva, mert még így is gyorsabb vagy a dugóban álló autóknál, vagy a megállóban várakozó gyalogosoknál. Fölösleges harcolni a közlekedőkkel, inkább szemezz a szembetekerőkkel.

3. BRINGÁZZ KÉNYELMESEN!
Megvan mi az a „holland bicikli”, ugye? Ahogy a terepjárók terepre, az országúti biciklik az országútra valók. Ezzel szemben egy kényelmes testtartást biztosító, versenyzés helyett közlekedéshez tervezett biciklihez bárhogy fel tudsz öltözni, a bringán bármit vagy bárkit magaddal tudsz vinni.

4. A SÚLY NEM TEHER!
Egy rendes városi biciklin van sárvédő, csomagtartó, csengő és minden más, amit a gazdája ráaggat. A mindennapok megterheléseihez erő kell, egy jó városi bicikli éppen ezért nem spórol a grammokon. És ez nem is baj, hiszen mint tudjuk, nem versenyzők vagyunk, hanem közlekedők.

5. SZERESD A BICIKLID!
A bringád az önkifejezésed része, elárulja, te ki vagy. Ha törődsz a bicikliddel, ő is jó lesz hozzád. Ápold, díszítsd, vigyázz rá és ő minden nap csodálatos pillanatokkal fog megajándékozni.

 

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot és kövess minket a facebook-on!

A bejegyzés trackback címe:

https://cyclechic.blog.hu/api/trackback/id/tr585382361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycle chic

A bicikli nem egyszerűen közlekedési eszköz, hanem egy igazi stíluselem. Nem kér kompromisszumot, nem kell hozzá öltözni, hiszen maga öltöztet. És még a városokat is jobbá teszi. 

 

 

Van képed? Küldd el a cyclechicdothu [at] gmail [dot]com címre. Ha küldesz képet, egyben elfogadod, hogy utómunkázhatjuk.

Copenhagen Cyclechic

 

Címkék

andrássy (51) bad (33) bajcsy (66) bam (47) bicikli (156) budapest (806) cargo (43) critical mass (68) csaj (890) csajok (99) csizma (75) csomagtartó (71) cyclechic (113) divatbemutató (54) dupla (30) elegáns (102) eső (40) farmer (61) felvonulás (67) fiú (153) fixi (48) fotópályázat (35) gyerek (88) gyerekülés (33) harisnya (40) hátizsák (47) (30) ing (55) kabát (63) kalap (38) kesztyű (30) kiskörút (114) kosár (198) közbringa (33) külföld (78) kutya (44) lakat (31) lány (322) magassarkú (137) margit (52) margit híd (31) napszemüveg (125) (92) nyár (306) öltöny (73) ősz (276) pasi (469) pasik (31) programajánló (44) sál (100) sapka (94) szállítás (31) szoknya (149) táska (112) tavasz (367) tél (259) videó (112) virág (42) zakó (30) Címkefelhő
süti beállítások módosítása