Hungarian Cycle Chic

Stílusos bringások, bringás stílusok.

A teherbiciklik gyártói nagy reményeket szállítanak

Úgy tűnik, divatos lesz a dolgokat emberi erővel fuvarozni

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

fotó: Pays-Bas Cycle Chic

Nemcsak a hagyományos bicikli-nagyhatalomnak számító Dániában és Hollandiában, hanem más helyeken is felfelé ível a teherkerékpárok eladása. Korai lenne még kijelenteni, hogy ez lesz majd a következő nagy dobás a biciklizésben, de tisztán látszik, hogy nő azok száma, akik az egyébként autóval végzett munkát - mondjuk úgy - kicsit „kevésbé, munkaszerűvé” akarják tenni.

Persze, a kerékpáros teherszállítás nem új dolog. Az ikonikus küllemű, ám kissé esetlen Christiania háromkerekű és hasonmásai a modell 1980-as első megjelenése óta rengeteg gyereket szállítottak el az iskoláig. Több mint fél évszázaddal korábban elődjük, a holland teher-háromkerekű magabiztosan fuvarozott el egy kispályás focicsapatot edzésre - cserékkel együtt. Igaz, csak akkor, ha legalább egy nappal korábban elindultak. A tipikus rakomány egyébként a tejesüvegekkel teli rekesz, vagy a liszteszsák volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

fotó: copenhagencyclechic.com és bakfiets-en-meer.nl

A Cetma is egyfajta teherkerékpár, amelynek eredete az 1920-as évek dán „jégerére” vezethető vissza. Úgy tűnt, hogy ez a modell is a holland háromkerekű sorsára jut, de évtizedes fészerlakás után újra felfedezte magának a mainstream. Az első alkalom első tíz percében még vicces vele manőverezni, amikor a körülbelül másfél méterre tőled elhelyezkedő kereket próbálod meg irányítani a messzi nyeregből. De ha hozzászoktál, akkor már útra is kelhetsz vele.

A holland háromkerekű azért nem jött széleskörű használatba bármilyen motormeghajtású járművel szemben, mert nehéz, fárasztó és lassú volt. De ma az autóktól bedugult utak és a józan ész abba az irányba hajlítják a világnézetünket, amelynek iskolája szerint munkaszempontból, ha valaminek mozognia kell egy városban, és azt a valamit kerékpárral lehet mozgatni, akkor nagy valószínűséggel ez a megfelelő megoldás. A trükk az, hogy az embereket erre rá is kell venni.

Merthogy van egy vicces dolog a teherkerékpárokkal kapcsolatban. Kapsz egyet, hogy a nagyobb és nehezebb rakományt A és B közt a saját gőzöddel hajtva szállítsd. De az, hogy elkezded-e valamilyen fajta rendszerességgel használni, gyakran azon múlik, milyen érzés „üresjáratban” tekerni.

Ahhoz, hogy a teherbiciklidnek egyáltalán esélye legyen arra, hogy az alapjárműveddé váljon, vonzó opciónak kell lennie -- ez azt jelenti, hogy könnyűnek is. Sajnos, pár évvel ezelőttig a legtöbb kétkerekű, első csomagtartós teherkerékpár súlya akár az elég fárasztó 35 kilót is elérte - még üresen is...

Aztán jött a Bullitt. Két dán váztervező gondolta ki néhány éve, 2008-ban mutatták be. Ez volt az első tömeggyártású alumínium teherváz. A villa szükségszerűen acélból készül, de csak 20-24 kilót nyom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


fotó:
copenhagencyclechic.com

Ezek a számok vették rá az embereket, hogy a biciklit ne csak szállításra, hanem normál közlekedésre is használják. És ennek jótékony hatására az acélvázak tervezői is elkezdtek gondolkodni azon, hol faragható még le egy-két kiló.

A Bullitt jó választásnak tűnik. Én Berlinben élek, és 2008-ban vettem egyet, amivel a városban találhatók számát háromra emeltem. Most van körülbelül 50.

Hozzá kell tennem, sok Bullitt-tulajdonos olyan biciklis futár, akit frusztrál, hogy egyre kevesebb A4-es boríték és videó kazetta formátumú szállítanivaló akad, ezért a korábban autóval szállított csomagokat is elvállalják. Ez egy kis lépés a jó irányba. A teherkerékpározás azzal az előnnyel is jár, hogy több figyelmet és helyet kapnak a futárok a többi úthasználótól. Arról nem is beszélve, hogy száraz marad a lábuk még akkor is, ha tíz órán keresztül zuhog az eső.

A múlt héten megkérdeztem Hans Foghot a Bullittól arról, mi a helyzet a teherbizniszben. Óvatos, de bizakodó választ kaptam, pontos számok nélkül, miszerint az üzlet minden évben egyre jobban megy.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Azt mondta, a teherkerékpárok eladása 2008-ban, világszerte 10 ezer darabot számlált. A két legnagyobb gyártó a Christiania és a Nihola ennek az egyharmadát tudhatta magáénak. Mikael Colville- Andersen, a koppenhágai Cycle Chictől úgy véli, Dániában körülbelül ötezer új teherbiciklit adnak el, míg Hollandiában ennek legalább a felét. Ehhez adódnak az Észak-Amerikában megjelenő új gyártmányok és az, hogy a Christianiának és a Niholának is vannak amerikai és ausztrál importőrei. Andersen szerint nehéz nem belátni, hogy a globális teherkerékpár-eladás növekszik.

Annak, aki azon gondolkodik, hogy csatlakozzon-e az új trendhez, jó online információ forrás lehet a Cargo Bike Cult.

A cikket Gareth Lennon a Brooks Blog szerzője írta és Le Marietta fordította.

Magyarországon a viszikli.eu forgalmaz teherhordó bringákat, de a Hajtás Pajtás és az Elit Expressz is rendelkezik 1-1 Bullitt cargóval.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Egy klassz és friss válogatás csinos cargo-használókról a Pays-Bas Cyclechic blogon ITT, a Copenhagenize.com agyadeldobod gyerekszállítós cargo fotói itt.

További cargo linkek:
Bakfiets.nl - klasszikus egy nyomtávon haladó
Johny Loco cargo cruisers - designer darabok
Babboee.nl - dobozos háromkerekűek
Christiania bikes - az originál, dobozos háromkerekű
Nihola.nl - dobozos háromkerekű, íves
Bullitt - egy nyomtávon haladó cargó
Feetz.nl - folding háromkerekű
Kangaroo - gyerkőc szállító háromkerekű
TrioBike - babakocsi és háromkerekű egyben
Nijland - XXL cargo
 

A bejegyzés trackback címe:

https://cyclechic.blog.hu/api/trackback/id/tr752697394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycle chic

A bicikli nem egyszerűen közlekedési eszköz, hanem egy igazi stíluselem. Nem kér kompromisszumot, nem kell hozzá öltözni, hiszen maga öltöztet. És még a városokat is jobbá teszi. 

 

 

Van képed? Küldd el a cyclechicdothu [at] gmail [dot]com címre. Ha küldesz képet, egyben elfogadod, hogy utómunkázhatjuk.

Copenhagen Cyclechic

 

Címkék

andrássy (51) bad (33) bajcsy (66) bam (47) bicikli (156) budapest (806) cargo (43) critical mass (68) csaj (890) csajok (99) csizma (75) csomagtartó (71) cyclechic (113) divatbemutató (54) dupla (30) elegáns (102) eső (40) farmer (61) felvonulás (67) fiú (153) fixi (48) fotópályázat (35) gyerek (88) gyerekülés (33) harisnya (40) hátizsák (47) (30) ing (55) kabát (63) kalap (38) kesztyű (30) kiskörút (114) kosár (198) közbringa (33) külföld (78) kutya (44) lakat (31) lány (322) magassarkú (137) margit (52) margit híd (31) napszemüveg (125) (92) nyár (306) öltöny (73) ősz (276) pasi (469) pasik (31) programajánló (44) sál (100) sapka (94) szállítás (31) szoknya (149) táska (112) tavasz (367) tél (259) videó (112) virág (42) zakó (30) Címkefelhő
süti beállítások módosítása