Hungarian Cycle Chic

Stílusos bringások, bringás stílusok.

Kirsten Dunst a bringán
Kirsten Dunst a bringán

Úgy tűnik a színésznő komolyan vette a Jack Kerouac Úton című regényéből készülő film címét. A fotó júliusban készült New York West Village negyedében. Még több kép itt.

Őszi erdők hangulata
Őszi erdők hangulata

A farmer- magassarkú- ballonkabát - sál kombó nem csak praktikus és nagyon csinos egy ilyen női biciklin, de színeivel meleggé varázsolja a szeles és szürke napokat is. A műmálnavirág a kosáron pedig egyből a hétvégi kirándulásba repít minket, de hajba tűzött virággal igazi…

Magas piros sarok
Magas piros sarok

A hétfői bringás csúcsforgalomban úgy tűnt, mintha épp, hogy a magassarkús lányok nem rettentek volna meg az őszi hűvöstől. Ezt örömmel konstatáltuk, főleg, mikor az egyfajta Louboutin hatást keltő vörös talpú magassarkú cipőben tekerő lány után iramodtunk a Gödörnél.…

Esküvő tandembringán
Esküvő tandembringán

Kicsit több, mint egy hete mondott igent egymásnak Éva és István. Az eskü után stílusbiztos  ruhájukban felpattantak egy Rocket Bikes-tól bérelt tandemre és a násznéppel együtt eltekertek a Hősök tere irányába. Ennél csak egy tandemugrás lehetett volna romantikusabb, de azt…

Cycle chic

A bicikli nem egyszerűen közlekedési eszköz, hanem egy igazi stíluselem. Nem kér kompromisszumot, nem kell hozzá öltözni, hiszen maga öltöztet. És még a városokat is jobbá teszi. 

 

 

Van képed? Küldd el a cyclechicdothu [at] gmail [dot]com címre. Ha küldesz képet, egyben elfogadod, hogy utómunkázhatjuk.

Copenhagen Cyclechic

 

Címkék

andrássy (51) bad (33) bajcsy (66) bam (47) bicikli (156) budapest (806) cargo (43) critical mass (68) csaj (890) csajok (99) csizma (75) csomagtartó (71) cyclechic (113) divatbemutató (54) dupla (30) elegáns (102) eső (40) farmer (61) felvonulás (67) fiú (153) fixi (48) fotópályázat (35) gyerek (88) gyerekülés (33) harisnya (40) hátizsák (47) (30) ing (55) kabát (63) kalap (38) kesztyű (30) kiskörút (114) kosár (198) közbringa (33) külföld (78) kutya (44) lakat (31) lány (322) magassarkú (137) margit (52) margit híd (31) napszemüveg (125) (92) nyár (306) öltöny (73) ősz (276) pasi (469) pasik (31) programajánló (44) sál (100) sapka (94) szállítás (31) szoknya (149) táska (112) tavasz (367) tél (259) videó (112) virág (42) zakó (30) Címkefelhő
süti beállítások módosítása