"Mindenki nyertes" - Boris Johnson, London polgármestere
Oké, oké, ez a blog nem London első emberének ajnározó rovata, úgyhogy át is térünk a helyi bringás stílusra. (Aki még nem látta, az első részt, hát nézze)
A két amszterdam bringás, színes ruhás lánya tipikus hozzávalója a belvárosi hangulatnak. (Szerintem ráadásul a felső kép miss-e mezítláb teker, de ezt döntsétek el Ti, hátha van rajta egy láthatatlan lábbeli) Hozzájuk hasonlóan teker sokszáz fiatal és idősebb is a sokszor kockaköves, de leginkább sima aszfaltos utcákon. Sokszor nehéz hová nézni, hogy elkapd a jó pillanatot, annyian vannak. Az angolok amúgy is nagy gonddal öltözködnek, hát még ha ez bringával társul!
Miután vége a munkaidőnek, az irodai munkás elteker a metróig, ott összecsukja a bringáját, és elegáns ruhájában, bringával az oldalán felül, majd ha hazaért leszáll, és az utolsó szakaszokat gurulva teszi meg hazáig. Avagy fordítva. A munka utáni csúcsidő pedig inkább hasonlít egy bringaversenyre. Együtt gurulnak az öltönyösök, a laza elegánsok, a divattal együtt vagy attól távol élők és a futárok, köztük pedig néha át- átsüvít egy országútis, pro ruhás versenyző. A képen is látható, ma már Pesten is feltűnt modern camping bringa amúgy 100- 200 font közti áron kapható.
És persze ne feledkezzünk el a londoni futárkultúráról. Egy metropolisz elengedhetetlen eleme a gyorsmozgású szállítmányozás. A városban mindenhol ott vannak, főleg féktelen örökhajtós biciklin, abszolút minimálra butítva a fixit. Bár a punkság nagymenő dolog, de a legtöbb futár kinézetre akár egy szubkulturális divatlap (igen, az) oldalairól is leugorhatott volna elénk. Avagy éppen nem. Róluk mesél ez a friss 10 perces dokumentumfilm. Hozzájuk kapcsolódik még a fakenger kultúra elég erős jelenléte, szintén féktelen vagy csak elsőfékes bringákkal, sokszor divatos menő juppikkal a nyeregben. Hiszen miért is ne tetszhetne nekik is a fixi- érzés?
A London szett holnap egy pasiválogatással ér véget. Lányok örüljetek, fiúk, lessetek!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.