A bicajos lendületesen haladt, ám a villamost későn vette észre. A farmerhez és lánchoz illő Mad Max-es attitűddel zordon állt a villamospálya mellett, tapodtad sem mozdulva. A villamos ugyan elfért tőle - szinte lopakodó menetben - de a biztonság kdevéért csengetett egy picit.
Ám a biciklis kőszívét semmi sem törte meg, acélosan állta az orra előtt elhaladó villamos menetszelét.
Pedig a villamos jámbor jószág. Sokkal nagyobb, és sokkal sárgább; sok embert szállít, árammal megy, nem kényszerít hangya módra a föld alá.
Egyszóval: a városi ember jóbarátja. 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
