A Magyar Kerékpárosklub és a TNS Hungary negyedévente felméri a közlekedési és sport célból bringázókat. Az idén májusban készült kutatás legérdekesebb eredménye, hogy a 15 év feletti lakosság 49%-a használta a bringáját közlekedésre vagy sportolásra, és ezen belül is 47% közlekedett a kérdezés előtti két hétben legalább egyszer biciklivel. Ez az arány Budapesten 18%. (Március elején 38 és 10% volt a szám) Kiderült, hogy a közlekedők 38%-a minden nap, az átlag pedig 14-ből 9 napon közlekedett biciklivel.
A mérés önmagában történelmi, végre megtudhatjuk igazából milyen a bringás forradalom, amit minden nap látunk. (Ennek napi adataihoz persze még több szám kell. Az MK épp számlálóra gyűjt, segíts neki!)
Kor alapján a 15- 29 évesek vezetnek a bringások között, 55%-uk ült biciklire. Utánuk 53%-al a 40-49 évesek következnek, a 60 felettiek 34%-ot képviselnek. 30-39 és 50-59 éves kor között pedig 47 ill. 46% bringázott. A szakmunkás végzettségűek 55%-os arányban közlekedtek kerékpárral, utánuk a diplomások (44%), az érettségizettek (42%) és a "magasabb státuszúak" (40%) következtek.
Vizsgálták még a településtípus és régiók szerinti eloszlást, valamint ezekkel összevetve a kort és iskolai végzettséget. Kiderült, hogy mindenhol a fiatalabb korosztály a legaktívabb.
Beigazolva a feltételezéseket, legtöbben a községekben és kisvárosokban (62 és 59%) bringáztak, az 50000 fő feletti városokban 28%, Budapesten pedig 18% választotta a bringát. Régiók közül Észak-Kelet Magyarországon és az Alföldön a legelterjedtebb a bicikli. Eltérések vannak viszont a városok mérete szerint.
Kisebb városokban 59% használta biciklijét közlekedésre és itt 60 fölött sem csökken jelentősen az arány. 50000 lakosúnál nagyobb városokban csak minden negyedik ember használta biciklijét, viszont az eddigiektől eltérően mindkét településtípuson a 30-59 évesek, vagyis az aktív korúak bringáznak a legnagyobb arányban.
Sportolásra a teljes lakosság 12%-a használta biciklijét ebben a két hétben. Budapest és a Központi Régió, valamint a a 15-29 év közöttiek a kiemelkedőek szabadidős célú biciklizésből.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.