Hungarian Cycle Chic

Itt a blogon jellemzően a populáris bringás kultúrát ünnepeljük és azon dolgozunk, hogy mindennapi példákon keresztül megmutassuk, a bicikli egy bárki által választható közlekedési eszköz.

Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy mielőtt a több évtizedes szünet után újra tömegek kezdték két kerékkel szelni a budapesti utcákat, már itt voltak azok legendás egyéniségek, akiknek mindene volt a kerékpár. Ilyen  Tarapcsák Miklós, akit a legendárium Pajti bá' néven tart számon.

"Tarapcsák Miklós néven kevesen ismerik a szakmában, ellenben ha azt mondjuk „Pajti bá” már mindenki tudja kiről van szó. A jelenleg Rákospalotán élő mester életében az első kerékpáros alapélményt a szülőfalujában rendezett szpartakiádok jelentették ahol a győztes jutalma egy valódi bőrlabda volt…

A szakma alapjait a kisvárdai Gépipari Technikumban szerezte, hogy aztán a Vasútnál és az Újpesti Dózsa kerékpáros szakműhelyében kamatoztassa. Versenyzői karrierjének kezdetét 1955-től az egyik Dózsás menő kerékpárjának megcsodálásától datálhatjuk, majd egészen 1964-ig taposta az újpestiek színeiben a pedált, három ízben válogatottként is versenyzett. Ezzel párhuzamosan sajátította el a kerékpár- és vázépítés minden csínját-bínját, hogy aztán olyan legendás versenyzőknek készíthessen versenygépet, mint Megyerdi Antal vagy Stámusz Ferenc. Feleségével is a sport útján ismerkedett meg, két gyermeke közül pedig fia a BVSC versenyzőjeként koptatta a Millenáris betonteknőjét. Hetvenedik életévét taposva ma már csak javításokat vállal, egészségét pedig a nyaranta baráti körben bonyolított Duna-menti kerékpártúrákkal tartja karban."

via Bikemag

Szombaton még egy előadás viselte Pajti bá nevét, melyen a ma bringakészítői, a Merényi Bicycle, a Kurtz Kerékpár és Pajti bá sokak számára a Millenáris Velodromból ismert fia, Tarapcsák Péter beszélt a vázépítés tapasztalatairól. Vasárnap már Pajti bá' halálhíre futotta körbe a facebook-ot. Annak ellenére, hogy pár hónapja még a sugárkezelése miatt gyűjtött neki vért az őt ismerő bringás közösség.

Biztos lesznek, akik nagyon jó történetekkel gazdagítják majd Pajti bá emlékezetét versenyző korából, vagy abból az időszakból, amikor a budapesti biciklis reneszánszt beindító futárok bringáit szerelte, hegesztette, vagy kalapálta helyre. Én ilyen történetekből nem tudok sokat.

Egyszer viszont jártam a műhelyében.

2012 augusztusában eltört az acél KTM Viaggio vázam, amire az a 2006-ban vásárolt bicikli volt felépítve, amivel úgy igazán elkezdtem a városban tekerni. Ezzel jártam minden nap az egyetemre, a bringás akciókra, alleycat-eken szaggattam a láncot vagy épp Bánkitóra tekertünk oda és vissza. Előtte MTB-vel jártam a városban is, így igazi minőségi váltás volt az 58-as váz, a 28-as vékony kerék, a keskenyebb kormány, na meg persze a csomagtartó, ami sok ismerkedős estét segített ki. A lényeg, hogy - talán a váz belsejébe bejutó víz miatti rozsdásodástól, vagy valami mástól, de - a hajtómű felett úgy eltörött az üléscső, hogy nem lehetett továbbmenni vele.

Volt, aki azt mondta dobjam ki, más egyből Pajti bát, az idős mestert emlegette, akiről már nagyon sokat hallottam. Nem sokkal a törést ábrázoló facebook posztom után a BMX-es szcénából ismert Szőllösi Tas szólt, hogy épp a Mester rákospalotai műhelyébe megy, ha akarom elvisz hozzá. Akartam.

Az istvánteleki vasútállomáson szálltam le a vázzal a vállamon. Az újpesti oldalon az elhagyatott vasúti javítóműhely állt a tornyaival, a másik irányban pedig a kertes ház volt, amit kerestünk. A kapu mögött kutyák ugattak, az udvar hátuljában pedig ott állt a Műhely. A hely, ahol tudod, hogy az utóbbi évtizedek biciklitörténelme rejtőzik, egy ilyen helyre pedig nem sétálsz be csak úgy.

A kertben is voltak régi bringák, a műhelyben viszont százával sorakoztak szerszámok, vázak, alkatrészek, villák, régi és még régebbi matricák, minden amolyan fémporosan és olajosan "rusztikus" hangulatban. Képek is lógtak a falon, és ha jól emlékszem még díjak is ki voltak téve, de lehet hogy utóbbit már csak most gondolom.

Pajti bácsi nem azt a szervizekből ismert "behoztad, felvettem, jövő szerdán jöhetsz érte, 5ezerlesz" típusú stílust képviselte. Ha jól emlékszem, talán még rendesen meg is nézett, hogy miféle bringás lehet, aki így ismeretlenül betévedt a műhelyébe. Megbeszéltük, mikorra mehetünk a kész vázért.

Pár nappal később Tasnak máshogy alakultak a dolgai, úgyhogy egyedül mentem a vázért. Míg a leadáskor az apámtól kölcsönkért biciklivel érkeztem, most a szintén tőle nyúlt autóval voltam. Érkezésemkor akadt még pár tennivaló a vázon illetve az új részeken, Pajti bá pedig minden teendőről részletesen beszámolt. És természetesen mesélt is, mint ahogy azt a régi típusú mesteremberek szokták. Elmondta, mit kell tudni a több évnyi Critical Mass matricákkal és egyéb szubkult ragasztványokkal telepingált, ütött- kopott KTM-emről, meg úgy általában a vázépítésről, szerelésről és persze a régi nagy versenyekről. Mindeközben pedig nagyokat tekert a vason, ha jól rémlik épp menetet vágott a középrészbe.

Az biztos, hogy a kész váz felvétele sem úgy zajlott, mint délutáni rohanás közben egy átlagos szervizben. Ez az a hely volt, ahol elidőzöl és nem csak azért mert nem állnak sorban a vevők. Ilyen helyen nem sietsz, mert lehet, hogy többet nem jössz vissza, de hogy emlékezni fogsz rá, az biztos.

Sajnos Pajti bá sztorijaiból most nem nagyon tudnék idézni. Arra viszont emlékszem, hogy benne is felfedezhető volt az az irónia és - ahogy anyukám mondaná - "huncut tekintet", amit régi emberek, régi nagy történetek résztvevői hordoznak vagy hordoztak magukban.

Egy dologra viszont tisztán emlékszem: elköszönéskor a kapuban még figyelmeztetett, hogy ne úgy szálljak fel a biciklimre, mint egy postás, vagy egy falusi asszony, mert azt a fajta terhelést nehezen bírja a váznak azon része, amelyik épp eltörött. Hozzátette, hogy ezt azért mondja, mert miután nála hagytam a vázat, megfigyelte, hogyan szálltam fel apám biciklijére.

Miután eljöttem tőle, és visszatérő alkalmakkor szintén sokat gondoltam arra, hogy kéne csinálni egy portrévideót Pajti báról. Olyan mesélőset, és amíg nem késő. Azóta sem csináltam meg.

Itt olvashatsz egy 2009-es interjút Pajti bával.

Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!