Hungarian Cycle Chic

Stílusos bringások, bringás stílusok.

We love Zagreb - a bringás jövő kapujában a horvát főváros

Június 5 és 7 között Zágrábban jártunk, a helyi bringás mozgalmár csapat a Sindikat Biciklista által szervezett Pedalafest-en. A fesztiválon Boszniától Hollandiáig voltak meghívott vendégek, de nem csak előadások, hanem szabadtéri bulik, bringaépítő workshop-ok, kiállítások és egy nagyon jó hangulatú, kb. 800 fős Critical Mass is a három nap része volt. Magyarországról 5-en mentünk és a hazai példát bemutató előadások iránt nagy érdeklődést tapasztaltunk.

Zágráb azon kelet-európai városok közé tartozik, amik - hozzánk hasonlóan - a második világháború utáni "fejlődés" koncepció alapján gyakorlatilag az autók uralma alá került: a történelmi belváros körüli részeket lakótelepek és túlméretezett sugárutak veszik körül, a belső területeket pedig az élhetőség igénye és az autózás között feszülő ellentét jellemzi legjobban.

Ebből következően a gyalog vagy biciklivel közlekedők alárendelt szereplői a motorizált közlekedésnek, ami nem csak az utakon van jelen: szélesebb járdákon nem egy helyen látni, hogy végig autók állnak, a babakocsis anyukák között pedig autók közlekednek (!), hogy minél közelebb állhassanak meg a kapualjakhoz.

Így tehát nem meglepő, hogy szinte mindenki a járdán gurul. Ezt fokozza, hogy az a pár bicikliút ami van, az is a járdákon kanyarog. Sajnos Zágráb vezetői is előbb fedezték fel a gyalogos övezet + sárga csík = elmondhatjuk, hogy vannak bicikliutak kombót, mint a forgalomcsillapítást, aminek hatására zebrákon, teraszok és kapualjak és magas szegélyeken ugrálva kénytelen gurulni, aki követi a fennálló rendet.


Mindezek ellenére főleg a fiatalok között sokan járnak biciklivel, közöttük pedig feltűnően sok a nő. A helyiek közt még nincs olyan kialakult trend, mint itthon az osztrák használt bicikliké, így a pár évvel ezelőtti magyar helyzethez hasonlóan - eléggé véletlenszerű, hogy ki milyen biciklin ül. Sokszor látni jól öltözött embereket szakadt áruházi biciklin, de egyre többen vannak, akik itt is tudatosan és az ízlésük szerint választanak kényelmes városi biciklit.

Megfigyeléseink szerint egyébként látható igény van a biciklis közlekedésre, ezt a kijelentést pedig az este bicikliken utazó lányok számára alapozzuk.

A város első kerékpáros forgalomszámlálóját nem sokkal ott jártunk előtt avatták fel az egyik nagy sugárút mentén és napi 2-3000 bringást mér.

A horvát fővárosban van egy kezdetleges közbicikli rendszer is, aminek érdekessége, hogy ugyanaz a nextbike a beszállítója, mint az ígéretek szerint júliusban induló MOL Bubinak. A rendszer viszont azon kívül, hogy nem a MOL a főszponzora (haha) teljesen magánbefektetésként működik, tavaly 6 állomással jött létre, amiből egy év alatt 12 lett 75 bringaával. Ez a kis szám természetesen nem tudja rendesen kiszolgálni a város igényeit - mi még a budapesti 75 állomásra és 1100 biciklire is azt szoktuk mondani, hogy kevés -, de a cég a bővítés pártján van és a tengerparton is szeretnének terjeszkedni.

A Pedalafest konferencia részén belgrádi, újvidéki, szlovén, osztrák, spanyol, holland és dán szakértők illetve aktivisták mesélték el, hogyan próbálják fejleszteni a városi kerékpározást, illetve páran tippeket és erveket is mondtak, jó eszközökre, amiket érdemes lenne hasznosítaniuk a hasonló helyzetben lévő kelet-európai városoknak.

Magyar részről Dalos Péter szakértő (aki amúgy a Kerékpárosklub közlekedési munkacsoportjának tagja és jelenleg a MOL Bubi közbringarendszer üzemeltetési főmunkatársa) és én adtunk elő. Péter inkább a szakmai részre koncentrált, míg én a hazai bringás mozgalom történetét, a Magyar Kerékpárosklub és a Cyclechic munkáját mutattam be. Nem hazudok, tényleg sokan érdeklődtek a magyar példa iránt. Kíváncsian hallgatták, hogyan alakult ki civil nyomásra egy populáris biciklis kultúra a semmiből, a Critical Mass megszüntetése pedig sokaknak leejtette az állát.

A kerékpáros üzleti modellek szekcióban is volt magyar képviselet, a holland teherbringás fesztivál szervezője mellett szólalt fel Hellebrandt Flóra a Kantaa cargo-futárszolgálat nevében és Adrien Despoisse, a Cyclonomia műhely egyik szervezője is beszélt a DIY közösségi szerelésről és a nemnövekedés mozgalomról.

A 700000-es lakosságú, de naponta nagyjából 1,5 millió ember által használt városban évente kétszer rendeznek Critical Mass-t Sindikat Biciklista tagjai. A pesti példához hasonlóan ez is rendőrök által lezárt útvonalon halad, a szombat esti felvonulás sok zenével és nagyon jó hangulatban ment keresztül a városon.

A fesztivál maga egyébként a "Studentski Centar" nevű helyen volt, ami két vonatpálya elágazása és egy forgalmas utca által közrezárt háromszögben található. A területen nem csak diákétterem meg tanítás folyik, hanem szabadtéri koncerthelyszínek, kiállítótermek és színházak is jelen vannak. A mutatós graffitikkel díszített, korábban talán ipari célra használt városrész hangulata nagyon sokat adott ahhoz, hogy jó bulik legyenek a Pedalafest-en.

 

 

 

 

 

 






















A helyszínen egyébként a dán nagykövetség cargo bringái mellett a bécsi Lastenradkollektiv és a koppenhágai Karmakanonnen tagjai építettek teherhordó bicikliket, de a Kantaa hazai építésű Hampi bicaja és a belgrádi Ulice Za Biciklista tagjai által elhozott tall bike egész éjszakákon ment kézről-kézre járt, annyira rápörögtek az emberek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 






































Az egészet összefoglalva Zágráb szerintünk egy nagyon jó pillanatban van a bringás fejlődéshez. A horvát fővárosban futárok híján kimaradt a mozgalom városi gerilla / underground szakasza, a Sindikat Biciklista tagjai pedig mind fiatalok (közöttük sok lánnyal, ami aktivista közegekben nagy szó) és a mainstream irányába jóval elfogadhatóbb arculattal. Van még pár lépés, amit nem tettek meg, sok sikeres eszközt nem használtak fel, amik itthon már természetesek a bringázás népszerűsítésének szempontjából. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy sok jót fogunk még hallani a városból, ami erősen a 6-7 évvel ezelőtti pesti bringás hangulatot idézi, de a magyarok többségének egyelőre csak egy útelágazás a tengerpart felé vezető autópályán.

Ennek örömére pedig legyen itt egy nem teljes csoportkép a Pedalafestet szervező Sindikat Biciklista szuper csapatáról:

Még több képet találhattok a facebook albumunkban, a szakmaibb jellegű beszámolónkat pedig a Magyar Kerékpárosklub oldalán olvashatjátok.

 

Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://cyclechic.blog.hu/api/trackback/id/tr936405253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycle chic

A bicikli nem egyszerűen közlekedési eszköz, hanem egy igazi stíluselem. Nem kér kompromisszumot, nem kell hozzá öltözni, hiszen maga öltöztet. És még a városokat is jobbá teszi. 

 

 

Van képed? Küldd el a cyclechicdothu [at] gmail [dot]com címre. Ha küldesz képet, egyben elfogadod, hogy utómunkázhatjuk.

Copenhagen Cyclechic

 

Címkék

andrássy (51) bad (33) bajcsy (66) bam (47) bicikli (156) budapest (806) cargo (43) critical mass (68) csaj (890) csajok (99) csizma (75) csomagtartó (71) cyclechic (113) divatbemutató (54) dupla (30) elegáns (102) eső (40) farmer (61) felvonulás (67) fiú (153) fixi (48) fotópályázat (35) gyerek (88) gyerekülés (33) harisnya (40) hátizsák (47) (30) ing (55) kabát (63) kalap (38) kesztyű (30) kiskörút (114) kosár (198) közbringa (33) külföld (78) kutya (44) lakat (31) lány (322) magassarkú (137) margit (52) margit híd (31) napszemüveg (125) (92) nyár (306) öltöny (73) ősz (276) pasi (469) pasik (31) programajánló (44) sál (100) sapka (94) szállítás (31) szoknya (149) táska (112) tavasz (367) tél (259) videó (112) virág (42) zakó (30) Címkefelhő
süti beállítások módosítása