Hungarian Cycle Chic

Stílusos bringások, bringás stílusok.

Grafitember kézzel gyártja egyedi kerékpárvázait a tökéletesség jegyében

Merényi Dániel – ismertebb nevén Grafitember – kilenc év reklámgrafikusi munka után családjával elvonult egy kis alpesi faluba, ahol a legnagyobb olasz mestertől tanulta meg a kerékpárváz építés rejtelmeit. Négy év után hazajött, hogy egyedi méretre, egyéni dizájnnal kerékpárokat építsen a legínyencebb magyar és nemzetközi közönségnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A Merényi kerékpár olyan egyedi igényekre tervezett és festett vázakra készül, mely Közép- Kelet-Európa piacán eddig hiánycikk volt. Sorozatgyártás helyett az olasz mesterek hagyományaival felvértezve olyan kerékpárokat gyártanak, melyek megoldásai, méretei, felszereltsége alapján úgy viselkednek a hegyi szerpentinen és a sík aszfalton egyaránt, ahogy azt tulajdonosuk elképzelte. Úgy gondoljuk - mondja Merényi -, hogy a tömegtermelésnek nincs és nem is lehet lehetősége arra, hogy figyelembe vegye a megrendelő személyes igényeit, kívánságait, testméretét, szokásait. Ezért évente 30-40 olyan kerékpárt építenek, melyek nem luxustermékek, de tökéletes sport- és közlekedési eszközök lesznek.

Ezt mondták nekünk: "a kerékpár lelke a geometria, és a megrendelővel közös alkotás során elkészülő design az alapja, hogy a bicikli egyben iparművészeti alkotás is legyen. A tradíció és az egyedi igények ötvözete megadja azt a lehetőséget, hogy a kerékpározás ne kompromisszumokról, hanem az élvezetről szóljon. A gyártás és alkatrész választás során szárnyaló fantáziát nem kötik meg beszállítói szerződések, vezetői szinten kőbe vésett design-tervek és tudják, hogy több szín létezik, mint a rózsaszín, a kék vagy a sárga. Így minden részlet a maga nemében a legjobb lehet, minden egyedi kerékpáron az oda leginkább illő, funkciójában a legjobban működő darabot használjuk. A Merényi Bicycles országúti, egysebességes és pályavázakat épít és minden megoldásra nyitott."

 

 

 

 

 

 

Merényi, aki maga szeretné figyelemmel kísérni acélvázas teremtményeit, összefoglalta mit gondol a bringa- tömegtermelésről: "termelésre.” Ahogy a kiváló cukrász fagyija finomabb, a szabónál készült öltöny kényelmesebb, úgy a kerékpár is megérdemli a kiemelt szeretetet és odafigyelést."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A technológia

Újra felfedezzük az acél és ötvözetei nyújtotta lehetőségeket - meséli Dániel- , melyektől az utóbbi idők divatja méltánytalanul elfordult. Az olyan modern anyagok, mint a rozsdamentes acélok, tulajdonságaikban méltó versenytársai a titánnak és a szénszálas kompozitoknak. Az acélból készült kerékpárváz olyan kombinációs lehetőségeket rejt magában, amire más anyag nem képes. Acélból illesztékes-muffos eljárással olyan versenykerékpár-váz készülhet, ami formájában egy több évtizedes hagyomány megoldásait használja, ugyanakkor geometriája a legmodernebb, a jelen edzési, versenyzési szokásaihoz alkalmazkodó lehet. Az acélból készült váz jól javítható, és kis odafigyeléssel, szeretettel évtizedekig hű társa lehet gazdájának.

A bonyolult gyártástechnológia minden egyes csövet a felhasználási területéhez alkalmazkodva tökéletesít. A BelCanto néven, keményforrasztással készült vázak hozaganyaga rézötvözet, a vázak forrasztás után levegőn hűlnek, a folyamatot nem lassítjuk vagy gyorsítjuk. A folyasztószer borkősavkristály, tiszta formában ezüstöt csak az apró szerelékek rögzítésére használunk. A hagyományos muffos eljárás mellett már idén télen tesztelés alá kerülnek a legmodernebb, argon védőgázas hegesztéssel készülő vázak. A technika lehetővé teszi különféle formájú, átmérőjű csövek használatát és ezzel egyedi geometriájú vázak építését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Így dolgozik Grafit  

Merényi Dániel, lakatos, designer, vázépítő:

„Merényi Dániel vagyok, 33 éves. Férj, apa. Kilenc évig dolgoztam grafikusként kisebb- nagyobb budapesti reklámügynökségeknél. Nagyon szerettem a munkámat, de azt az alkotói örömöt, amire vágytam, nem adta meg. A rajzolás és festés mellett gyermekkorom óta nagy szerelmem a kerékpár és a kerékpározás. Iskolás koromban nyaranta kerékpárboltban dolgoztam, sohasem fizetésért – mindig valami bringáért vagy alkatrészért, amit szüleim nem vehettek volna meg nekem. Amikor elhatároztam, hogy szakítok a reklámmal, az első gondolatom a kerékpár volt: hogy valahogyan újra közel kellene kerülnöm hozzá.” – így mutatkozik be az alkotó, aki évek óta vezeti a Napirajz blogot, abszurd humorú és szókimondó képregényeiből már négy kötet jelent meg.

Merényi egy észak-olasz faluban, Dario Pegoretti és Pietro Pietricola személyében találta meg azokat a mestereket, akiktől – szavai szerint – megtanulhatta a „szakma ezernyi fogását és a gondolkodásmódot, ami a technológiából és az anyagból használható, szép és kiváló minőségű tárgyat – kerékpárvázat – formál”. Így született meg 2011-re a pár emberből álló Merényi Bicycles, melynek célja, hogy a minőségre és az egyediségre vágyó kerékpárosok igényeit szolgálja ki.

Nézd meg magadnak, kérdezz tőle!

A Merényi kerékpárokkal és készítőjükkel először a Hungexpon megrendezésre kerülő Bringaexpón, a Bikemag standján lehet találkozni 2011. március 5-én, szombat reggeltől zárásig. Ha nem tudsz kijönni, tedd fel a kérdésed kommentben, és a mester videón fog válaszolni!

info@merenyi.eu
http://www.facebook.com/merenyibicycles
http://twitter.com/merenyibicycles

A bejegyzés trackback címe:

https://cyclechic.blog.hu/api/trackback/id/tr242703491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycle chic

A bicikli nem egyszerűen közlekedési eszköz, hanem egy igazi stíluselem. Nem kér kompromisszumot, nem kell hozzá öltözni, hiszen maga öltöztet. És még a városokat is jobbá teszi. 

 

 

Van képed? Küldd el a cyclechicdothu [at] gmail [dot]com címre. Ha küldesz képet, egyben elfogadod, hogy utómunkázhatjuk.

Copenhagen Cyclechic

 

Címkék

andrássy (51) bad (33) bajcsy (66) bam (47) bicikli (156) budapest (806) cargo (43) critical mass (68) csaj (890) csajok (99) csizma (75) csomagtartó (71) cyclechic (113) divatbemutató (54) dupla (30) elegáns (102) eső (40) farmer (61) felvonulás (67) fiú (153) fixi (48) fotópályázat (35) gyerek (88) gyerekülés (33) harisnya (40) hátizsák (47) (30) ing (55) kabát (63) kalap (38) kesztyű (30) kiskörút (114) kosár (198) közbringa (33) külföld (78) kutya (44) lakat (31) lány (322) magassarkú (137) margit (52) margit híd (31) napszemüveg (125) (92) nyár (306) öltöny (73) ősz (276) pasi (469) pasik (31) programajánló (44) sál (100) sapka (94) szállítás (31) szoknya (149) táska (112) tavasz (367) tél (259) videó (112) virág (42) zakó (30) Címkefelhő
süti beállítások módosítása