Valami tényleg van ebben a bicajozásban, mert ilyen jókedvvel karikázni a csípős tavaszi időben, hát annak köze kell hogy legyen a bringa adta szabadsághoz, fiziológiához, egyéb szakszavakhoz.
De modellünk pozitív kisugárzása ránk is gyorsan átragadt, úgyhogy onnantól már mi is végig mosolyogtuk az utunkat.
Hogy mi volt a nagy jókedv?
"Jajj, hát ne engem fényképezzetek már, annyi fiatal jócsaj jár biciklivel, pont engem kell..."
"Az én kis rozzant bringámat... Szegényke le van durranva, de imádok vele járni."
És ami a legjobb volt:
"A fiam az már 180 centi, de fent hagytam a gyerekülést, mert pont elfér benne a hatos víz."
Mit lehet mondani? Köszönjük a létezését; hogy van :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.