Hungarian Cycle Chic

Stílusos bringások, bringás stílusok.

2011 bringás legjei

Nem mintha hinnék abban, hogy az eltérő dátumtól, bármi is változna szombatról vasárnapra virradóra, de úgy tűnik az év utolsó hete mégis az összegzéseké. Így aztán mi is összegezzük 2011-et, ami bringás szempontból egy földrengés volt (tényleg, emlékszik még bárki a januári földrengésre?).

Egy éve azt mondtuk, hogy 2010 volt a bringázás éve, de ez az állítás idén tavaszra értelmét is vesztette. Amíg azt hittük, hogy tavaly nyerte el polgárjogát a bringás közlekedés, tavaszra akkorát durrant a biciklis bomba, hogy alig bírtuk kapkodni a fényképezőgépet. Az őszi hangversenyes Critical Mass pedig csak megünnepelte az egészet. Na erről a gyönyörű évről szól ez a szubjektív válogatás.

Az év embere az öltönyös, magassarkús és szoknyás biciklista

A bringaboom egyik fokmérője, hogy a mindennapos forgalomban ott vannak a szoknyás, öltönyös, magassarkús bringások. Ez még nem is lenne egy nagy tétel, de a fejemben gomolygó címkefelhő szerint mintha idén minden eddiginél több bicajost láttunk volna ilyen outfitekben. Ehhez pedig csak egy extra, hogy az év öltönyös bringázása a londoni polgármesterrel együtt tekerő Arnold Schwarzeneggeré volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az év bringás fejlesztése

2011-ben ért körbe Budapesten a kiskörúti biciklisáv. Egy régi történet, egy igazi harc volt ez a budapesti bringaboom történetéből. Nem is olyan rég még sokan  sok mindent próbáltak megtenni ellene, majd tavaly felkerült a biciklis forgalomszámláló a Nemzeti Múzeum elé, ami azóta folyamatosan dönti a napi rekordokat - az idei forgalomnövekedés ezen a szakaszon kb 90%-os volt (a napi rekord szeptemberben dőlt meg 2000+os adattal). Idén júniusra a Károly körút emberi környezetté varázsolásával a bringasáv elérte a Bajcsy és Andrássy út biciklis fejlesztések kórtörténeteit idéző létesítményeit és mára itt előzgetik egymást a legjobban öltözött pesti arcok. A bicajos mozgalom teljesen korrekten megmutatta, hogy örülni is tud: a tervezésben és építésben részt vett mérnökökkel Happy Mass-t rendeztek a Kiskörúton.


Az év bringás blamázsa

Igen, a Margit híd. Nagyjából 30 milliárd forintból sikerült újjáépíteni egy hidat, ami - bár felpakoltak rá több tonna historizáló giccset - már jövőre sem fogja tudni kiszolgálni a közlekedők igényeit. A korábbi városvezetők egy kompromisszumba kényszerítették a Kerékpárosklubot azzal, hogy csak a járdán engedtek kialakítani bicikliutat, de végül abból is elvettek legalább egy métert. Így elkészült egy járdabicikliút, ami szűk, de piros, a levezetései botrányosak, de sok pénzbe került. Kár, hogy a Budáról Pestre haladóknak a déli oldalra beígért bicikliút és a kisgyerekek elütése helyett az utat választókat legalizáló végleges piktogramsor az átadásig sem készült el. Nem baj, majd 30 év múlva, addig az eszméletlenül növekvő bringás tömeg majd ellesz valahogy a gyalogos és autós forgalommal.

Az ideiglenes piktogramok júliusi felfestésénél az RTL totálisan téves Híradó riportjára készült két videó válasz is. Egyiket, mint cyclechic-ként (alább), a célja, hogy bemutassa milyen egyszerű az úton közlekedni. A másik pedig just for fun.

Margit híd piktogramok használatban from Cyclechic hu on Vimeo.


Az év nemzetközi botránya

Idén júniusban egy New York-i rendőr megállított egy nőt, mondván a túl rövid szoknyája eltereli az autós sofőrök figyelmét és balesetet okozhat (wtf?). A hölgy Jasmijn Rijcken, a Van Moof holland bringamárka képviselője volt. Az abszurd intézkedésből (hazaküldték átöltözni...) nemzetközi botrány lett, amit egy rövidszoknyás bringás felvonulás követett "I love the way i bike" jelszóval, mely nem mellesleg jó reklám lehetett a bringamárkának is.


Legújabb népszokás: a bringás esküvő

Valahogy az idei év második felében annyi bringás esküvőről kaptunk képet, hogy alig bírtuk kapkodni az egeret. Gyerünk, gyerünk, imádjuk ezt, ne kíméljetek:)


2011 bringás divatbemutatója

Több bringás divatbemutatóban vettünk részt idén, de a kedvenc a kicsit esősre - de ettől pont jó hangulatúra - sikerült Dürer kerti volt az április 30-i Critical Mass után.


Az év retrója

Super8-as kamera veterán libakergetővel? Abszolút viszi a prímet!


Az év csomagjai

Lehoztunk év elején egy hosszabb szösszenetet a cargo bringákról, de igazán sok dobozos bringa nélkül is születnek jó megoldások a hazai betonon. Ilyen volt a Bringázz a Munkába reggelire péksütit szállító Bringakonyha stábja a megpakolt kosarakkal, de legyünk nagyvonalúak és könyveljük el a szállítási megoldások közé a gyermekek utaztatását vagy épp a hangszerrel, virágcsokorral bringázást is, hiszen mindegyik egy-egy szuper ötlet a mindennapos közlekedésből.

2011 bringás paparazzo fotói

A fotógéppel mászkálás egyik előnye, hogy különböző ismert emberek tekernek szemben, akiket könnyű lekapni. Így akadtunk a barátnőjét csomagtartón fuvarozó Puskás Petibe, vagy a mostanában leginkább önmagát a Parlamenthez láncoló Kaufer Virág LMP-s képviselőbe.

Az év utazása

Nekünk legalábbis az volt. Júniusban összegyűlt a világ kb. 40 városában működő cycle chic blogok szerkesztőinek legjava Barcelonában. Blogoltunk is már róla és pár hónapja készítettem egy videót is, hogy felmelegítsük a fagyott végtagokat.

Cycle chic blogger conference - Barcelona 2011 from Cyclechic hu on Vimeo.

Az év bringás találmánya

A legbüszkébbek természetesen a blogon oldalt található, Kocsmabloggal közös bringás kocsmakeresőre vagyunk, de nem hagynánk ki a sorból a többi csajos terméket sem. Ilyen például a dizájner szoknyacsipesz, vagy egy pesti lány által kitalált csomagtartóbiztos táska.

Az év bringás videója

Ne legyünk szerények, legyünk büszkék! Gyönyörű városunk, bringáink és bringásaink tutira lenyomnak mindenkit. Elég faszára sikerült a 3.1 Phillip Lim divatvideója, vagy éppen a Copenhagen Cycle Chic és a Muuse közös alkotása, de mi a sajátunkat szeretjük. I love Budapest - I bike Budapest címmel csináltunk idén egy kisfilmet a bikelove-ról, ami szerintünk pöpec lett és pont.

I love Budapest. I bike Budapest. from Cyclechic hu on Vimeo.

Az év leghasznosabb infografikája

A poszt végére kezd kicsit rajoskodásba fajulni a dolog, de sebaj. Benne volt a ugyanis a kezünk a Moha egyetemista magazin bringás infografikájában, ami a Rocket Bikes infói alapján közösen dolgozza fel azt, milyen áron lesz a nyugati lomis bringából stílusos városi csapató.

És a TEDxYouth...

És hogy mi ez a Cycle chic és milyen szempontok alapján blogolunk meg válogatunk ki ezt-azt egy évből? A novemberi TEDxYouth@Budapest-en volt erről az egészről egy 10 perces előadás. Ha érdekel, nézd meg.

 

 

Köszönjük, hogy eddig velünk voltatok, jövőre újult erővel térünk vissza! Jó vasárnapot!

A bejegyzés trackback címe:

https://cyclechic.blog.hu/api/trackback/id/tr603498949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycle chic

A bicikli nem egyszerűen közlekedési eszköz, hanem egy igazi stíluselem. Nem kér kompromisszumot, nem kell hozzá öltözni, hiszen maga öltöztet. És még a városokat is jobbá teszi. 

 

 

Van képed? Küldd el a cyclechicdothu [at] gmail [dot]com címre. Ha küldesz képet, egyben elfogadod, hogy utómunkázhatjuk.

Copenhagen Cyclechic

 

Címkék

andrássy (51) bad (33) bajcsy (66) bam (47) bicikli (156) budapest (806) cargo (43) critical mass (68) csaj (890) csajok (99) csizma (75) csomagtartó (71) cyclechic (113) divatbemutató (54) dupla (30) elegáns (102) eső (40) farmer (61) felvonulás (67) fiú (153) fixi (48) fotópályázat (35) gyerek (88) gyerekülés (33) harisnya (40) hátizsák (47) (30) ing (55) kabát (63) kalap (38) kesztyű (30) kiskörút (114) kosár (198) közbringa (33) külföld (78) kutya (44) lakat (31) lány (322) magassarkú (137) margit (52) margit híd (31) napszemüveg (125) (92) nyár (306) öltöny (73) ősz (276) pasi (469) pasik (31) programajánló (44) sál (100) sapka (94) szállítás (31) szoknya (149) táska (112) tavasz (367) tél (259) videó (112) virág (42) zakó (30) Címkefelhő
süti beállítások módosítása