Ha valaki megkérdezné, hogy mi a 10 legjobb dolog Budapesten, akkor többek közt azt válaszolnám, hogy végigtekerni a Nehru-parttól a Rákóczi hídig. Talán nem vagyok ezzel egyedül. Ha felszállok a bringára a Bakáts téren és átjutok a Közraktár úton, kb. két kilométeren keresztül egyáltalán nem kell autókkal vetekednem. Balra fordulok a mindig pompázó virágágyásoknál, végig a nyárfák alatt és elhajtok a Petőfi híd alatt szaltózó bmx-esek mellett (itt néha meg is állok bámészkodni). Innentől pedig élvezem a maradék másfél kilométernyi, nagykönyv szerint a gyalogos úttól ösvénnyel elválasztott, kétsávos kerékpárutat és a kipufogómentes Duna-parti panorámát, magamban kitartást kívánok a kocogóknak és fél szememet az út mellett bóklászó kutyákon tartom.
Télen persze kicsit más a helyzet, a virágágyásban örökzöldek vannak, lomb egy szál se, kicsit kevesebb a kocogó, de alapvetően nagy az élet ilyenkor is. Múlt szombaton sötétedés után viszont már csak pár kutyasétáltatóval találkoztam az odafele úton, de még kihaltabb volt a Rákóczi hídfő környéke, ahova szaunázni érkeztem. Igen, egy kicsit én is nehezen hittem el, hogy eukaliptusz olajtól kábán, csatak izzadtan fogok üldögélni a barátságosan pattogó tűz mellett egy szaunában egy olyan partszakaszon, aminek még neve sincs (?).
De ott volt a szauna bizony, pontosabban a mobilszauna, amely a Város és Folyó Egyesület zseniális ötlete és annak még zseniálisabb megvalósítása.
Az átalakított kisbuszban akár hatan is tudnak együtt izzadni, van benne öltöző és tartozik hozzá zuhanyzó is, azaz egy szódás hordó egy rászerelt zuhanyrózsával. Sajnos rozét nem vittünk magunkkal, de így is felejthetetlen élmény volt. Pláne, hogy aznap este egy jó háromcenti hó is esett, úgyhogy azzal csutakoltuk le magunkat. Pluszpont, hogy az ablakból szemmel tarthattam a bringám, ami szegény a szeánsz végére kis híján eltűnt a sok hó alatt.
Kaland - gondoltam - és lesöpörtem az ülést, kiráztam a kormányra húzott kesztyűkből a havat, szorosan a nyakam köré tekertem a sálat és nekivágtam az első és valószínűleg az utolsó utamnak ezen a télen egyes-egyedül a pesti Duna-parton, amelyen előttem szikrázó, ropogó, friss hó volt, mögöttem pedig egy vékony hullámzó, lassan eltűnő csík.
Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!
Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek itt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
